Három mélylakó cápafajról kimutatták, hogy kéken világít a sötétben, ezek közül az egyik, az akár 1.8 méteresre megnövő kecskecápa, amely ma a világ legnagyobb ismert biolumineszcens cápája.
A feketehasú és a déli lámpás cápákkal együtt a kecskefiú a mezopelágikus vagy alkonyati zóna viszonylagos sötétségében él, 200 és 1000 méter közötti mélységben.
Lásd még: A Spookfish egy új mélytengeri kimérafaj
A biolumineszcenciát becslések szerint az állatok több mint 90%-a használja ezekben a mélységekben zsákmány vagy társa csalogatására, iskoláztatás megkönnyítésére vagy álcázásra, de korábban csak ritkán dokumentálták a cápák körében.
A kutatást Jerome Mallefet és Laurent Duchatelet, a belga Université Catholique de Louvain tengerbiológusok, valamint Darren Stevens, az új-zélandi Nemzeti Víz- és Légkörkutató Intézet (NIWA) munkatársai végezték.
Tizenhárom sárkánycápa (Dalatias licha), hét kisebb feketehasú lámpás cápa (Etmopterus lucifer, akár 47 cm hosszúra megnövő) és négy déli lámpás cápa (Etmopterus granulosus, 60 cm) vizsgálták, amelyeket 2020 januárjában egy NIWA felmérő vonóháló során fogtak ki.
Fényt kibocsátó fotoforokat találtak a bőrükben, és a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy más biolumineszcens állatokkal ellentétben a cápák hormonokat használtak fénykibocsátásuk szabályozására. A melatonin váltotta ki a ragyogást, amelyet az alfa-melanociták stimuláltak, mielőtt adrenokortikotrop hormonokat alkalmaztak volna annak leállítására.
Bár biolumineszcenciát észleltek a kecskecápa második hátán uszony, főleg az összes cápa alsó oldalára koncentrálódott. Ez arra késztette a kutatókat, hogy gyanítsák, hogy ez olyan mechanizmusként fejlődött ki, amellyel elrejtette jelenlétüket az alattuk lévő ragadozóhalak elől.
Ha egy bizonyos mennyiségű fény felülről hatol be az Alkonyatzónába, az enyhe kék izzás „ellenfényként” működne, megakadályozva, hogy a cápák kiálljanak, hogy alább halászhassanak az égen árnyékként. A kutatás a Frontiers in Marine Science folyóiratban jelent meg.
A sárkánycápa háti fényének okára utalhat egy 2013-as Université catholique de Louvain tanulmány egy másik kis mezopelágikus lakóról, a bársonyhasú lámpás cápáról.Etmopterus spinax, 60 cm), az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren találhatók.
Az új-zélandi cápákhoz hasonlóan ennek a fajnak is fotoforai vannak az alsó oldalán, amelyekről úgy gondolják, hogy segítik elrejteni a ragadozó halak elől. Ugyanakkor két biolumineszcens tüskéje is van, egy-egy mindkét hátrész előtt uszony, mögöttük két sor fotoforral.
Dr. Julien Claes, a vezető szerző szerint a fotoforok „könnyű szablyákként” világítják meg a gerincet, aki arra a következtetésre jutott, hogy az eszközt arra használták, hogy figyelmeztessék a ragadozókat anélkül, hogy figyelmeztették volna a zsákmányt.
A modellezés azt mutatta, hogy a több méterrel távolabbi ragadozók is láthatják a tüskéket. Dr. Claes elmondta, hogy szokatlan volt olyan állatot találni, amely fényt használ a jelenlétének egyidejű elrejtésére és hirdetésére. Tanulmánya a Nature: Scientific Reports folyóiratban jelent meg.
