SPANYOLORSZÁG BÚVÁR
VIAJE A spanyol út
Három hét Dél-Spanyolország körútja egy mobilházban, változatos merülések sorával – gyerünk, mondja WILL APPLEYARD, vagy ez legyen vamonos!?
Will és Ana VW Campervanja a Javeában.
#vanlife, #campervan, s #élet az úton; Keress rá ezekre a hashtagekre a közösségi médiában, és azon kapod magad, hogy gazillió csiszolt képen lapozgatsz, amelyek két párat ábrázolnak (kutyával), amint az álmukat megélik szeretett „guruló otthonukban” (egy lakókocsiban).
A párommal, Ana és én úgy gondoltuk, hogy jó móka lehet egy spanyolországi „vezess és merüljünk” útra saját guruló otthonunkban. Mégis, miután az elmúlt két évben sok hónapot töltöttünk úton, nem voltak illúzióink a #vanlife valóságával kapcsolatban.
Az ilyen utazások szabadsága fantasztikus egzisztenciát biztosít, de a kapcsolódó Instagram-fotókon olyan hashtageket kell feltüntetni, mint például #squabblingcouple, #toiletfacilities? és #i-wish-i-had-lir-conditioning.
Korábbi kisteherautók a spanyol tengerparton végigvittek minket Franciaország hosszában, próbálva elkerülni a fizetős utakat, de nem tudom eldönteni, melyik a rosszabb – a végtelen visszafelé forduló körforgalom (a franciák találták ki), vagy a megállás eurót pumpálni. minden néhány mérföld után, bevallottan remek autópálya után a fizetős automatákba.
Így hát a Brittany Ferries-el utaztunk Portsmouthból az északnyugat-spanyolországi Santanderbe, és teljesen kihagytuk Franciaországot.
Az átkelés 24 órát vesz igénybe, de kíméli a kisteherautó kopását, elhasználódását és futásteljesítményét, és fantasztikusan pihentető (ha az időjárás engedi).
A búvárhelyeket Murcia, Benidorm és Valencia turisztikai irodáinak segítségével előre megtervezték.
A dolgok rosszul indultak, miután leszálltak – egy szörnyű éjszakai alvás valahol négyórás autóútra Santandertől délre, az egyik leghevesebb elektromos viharban, amit láttam.
Fáradtan rossz döntést hoztam, amikor leparkoltam egy fa alá egy teherautóparkban. A fát ezt követően villámcsapás érte, fülsiketítően robbanó hanggal.
Megjelent a DIVER 2018 októberében
délen katonáztunk ahogy a hőmérséklet emelkedett, elhaladva Salamancán, megkerülve Méridát, és egy rövid megállással Sevillában, hogy találkozzon a barátokkal, és készletezzen fel élelmiszert és vizet, mielőtt kelet felé lendülne a hétórás autóútra a murciai Cabo de Palosba.
Inkább „vadtáborozunk”, amikor és ahol tudunk, mintsem a hivatalos kempingekben álljunk meg, ezért önellátónak kell lennünk sok vízzel, napelemekkel, 240 V-os inverterrel és (részben) házi készítésű nyomászuhannyal. .
A bárok, kávézók és búvárközpontok további fürdőszobákat biztosítanak számunkra.
Egyes országokban mindig megvan az esélye annak, hogy a rendőrök továbbvigyenek, ha vadtáboroznak, de ha eléggé rejtőzködik, és nem hagy maga után nyomokat, az általában nem jelent problémát.
Korábban is jártam Cabo de Palosban búvárkodás miatt, amikor a búvárkodási menetrend összekeverése miatt lemaradtam a legjobban megközelíthető El Naranjito roncsáról, ezért szerettem volna hozzáadni a három hetes, 10- merülési menetrend.
A lakókocsiban tetszés szerint váltogathatja a kilátást, a Cabo de Palos pedig mesés kilátást nyújtott nekünk a tengerre egy kis öböl mellett.
Későn érkeztünk, és megfelelő közelségben parkoltunk le több másik furgonlakóhoz, akiknek ugyanaz volt a gondolata – jó jele annak, hogy valószínűleg nem árt megállni egy éjszakára.
Ahogy felkelt a nap, a közeli Islas Hormigas búvárközpont felé vettük az irányt. Ana felöltötte a drysuit és a 6 mm-es teljes hosszúságú öltönyöm mellett döntöttem, amit később megbánnék. A hajón forralni vagy víz alatt megfagyni?
13. április 1943-án éjjel az 51 méteres Isla Gomera Barcelonába tartott Cartagenából. A zord időben elkezdett erősen kikötőbe menni, vizet vett magához, és ledobta a rengeteg narancsot, és elsüllyedt anélkül, hogy életeket veszített volna. A narancs spanyol szó a naranja, így az oldal kedvence elnevezése: El Naranjito.
A roncs az orrtól 28 méterrel, a fedélzeten 35 méterrel, a tengerfenéktől pedig 45 méterrel fekszik, az orrhoz bójakötéllel. Ahogy ereszkedtünk az átlagos látási viszonyok között, a hőmérséklet az én számítógép 22°-ról fogvacogó 14°-ra 35 méteren ruha.
Egy szabványos 21%-os keveréken merülve azon kaptam magam, hogy nitroxot kívánok, ahogy a no-deco időnk eltelt. A roncs mesésen sértetlen, és átúsztuk a kormányállást, átúsztunk a két raktér egyikén és a hajók közepéig, így csak néhány percünk maradt, hogy mindent bevigyünk, mielőtt visszaindulnánk a bójavonal felé a klasszikus búvár-/íj-fotókhoz.
A rendelkezésre álló mélységek számos merülési vágyat lefednek. Állítólag a naphalak rendszeresen meglátogatják a bójasort, de csak később látunk ilyet.
A Cabo de Palos egy szilárdan védett tengeri rezervátummal is büszkélkedhet, amely tele van élettel a sügértől a barracudáig és a kisebb halak felhőiig, és a spanyol tengeri rezervátumok etalonja. Mindenki, akinek a búvárkodásról beszéltünk utunk során, lelkes volt tőle.
Spanyolország száraz melege áldásos búvárfelszerelések szárításakor, és mire készen álltunk, hogy továbbmenjünk Benidormba, minden száraz volt.
Fontos, hogy a berendezést szárazon tartsuk táskák is, ha nincs idő a készlet szárítására. Az én ruha a csizma pedig ismétlődő merülés után érdekes aromát ölt.
A Benidorm-sziget egy másik újralátogatási célpont volt, de inkább nappal szerettük volna merülni, mint éjszaka, ahogy korábban tettem, és ebből az alkalomból Nisos búvárközponttal.
A kettő közül az egyik merülés azonban rosszul indult. A feltörő felszíni áramlat nagyon kemény munkára késztette a bójvonal leereszkedését a RIB-től a zátonyig, a látási viszonyok nem olyanok voltak, mint amire Nisos számított, és ismét lefagyasztottam… a kesztyűmet. Együtt éreztem magam a búvárközpont tulajdonosaival, Jessie-vel és Jose-val, lesújtva, hogy szeretett búvárhelyük nem működött, miközben továbbmentünk a második merülésre.
Most a sziget szélén kikötve, egy-két tengeri mérfölddel arrébb tornyosuló Benidorm szállodáival a háttérben, 20 m-re mesésen tiszta, meleg vízbe csöppentünk. Két polip osont be a tengerfenéken lévő lyukakba, majd szinte azonnal utána egy sassugár pár repült el mellette a kékbe.
A puszta szigetfalak egy kupac palacsintához hasonlítottak. 10 métert zuhantunk a tengerfenékre, és láttunk házi papucsot és tüskés homárokat, meztelen ágakat és angolnákat.
Boldog voltam, hogy Jessie és Jose most megmutathatták a küszöbüket.
Az átúszások itt is lehetőséget kínálnak a búvárkodásra. Miután kiléptünk az egyikből, további öt-hat sassugárt láttunk elrepülni a formációban, eltűnni, majd visszatérni egy második pillantásra. Jessie egy naphallal (vagy spanyolul pez luna-val) töltötte az időt, miközben arra várt, hogy visszatérjünk a csónakba.
Egy hivatalos kempinget használtunk két éjszakára, miközben Benidormban búvárkodtunk – a város nem vadtáborozási hely, ha tud segíteni.
Ha két éjszakát tölt egy úticélon, akkor az egész búvárkészletet egy éjszakára a búvárközpontban hagyhatja, és szárazon összegyűjtheti, mielőtt elhagyná a területet.
észak felé vettük az irányt feljebb a keleti parton, és tovább a számunkra új területre – Javea vagy Xabia katalánul, Valencia régiójában. Spanyolországnak ezen a részén szokatlanul sok fizetős út található, bár ezek könnyen elkerülhetők. Spanyolországban júniusban és júliusban meleg van, a több órás vezetés klíma nélkül megvisel, és ahogy nő a hőség, úgy az indulatok is!
Javea városa két fő strand körül terül el, egy szikla, egy homokos. A tengertől pár méterre lévő csendesebb sziklás strand mellett parkoltunk, és a Földközi-tengerre néző kilátásban gyönyörködtünk. Csodálatos napfelkelte nézése kényelmes ágyból, teával az egyetlen módja annak, hogy kezdje a napot.
A Cabo la Nao búvárközpont egyenesen a PADI katalógusából látszott. Faltól falig új bérelhető felszerelésekkel volt kirakva, és egy újonnan díszített, modern épületben plüss fogadás volt, készletszárító helyiségek és rengeteg személyzet. Rengeteg spanyol hétvégi búvár törődött a RIB-ek felszerelésével a reggeli merüléshez. Beleestünk a keverékbe.
A RIB-ünk dél felé indult, a merülési eligazítással, mielőtt a kapitány teljes gőzzel elindult volna, és a magasba tornyosuló narancssárga sziklák felé rohantunk volna.
A part menti területeknek csak egy része tekinthető tengeri rezervátumnak, így a tengeri élőlények sújthatják. Az alábbi sziklaképződmények hívogatóak voltak, bár a vegyes képességű búvárok csoportjával történő búvárkodás azt jelentette, hogy nem tudtunk annyit felfedezni, amennyit szerettünk volna.
Néhány barlangszerű átúszás növelte az érdeklődést, és jó volt látni a rengeteg posidonia, a mediterrán ökológia számára oly fontos tengeri füvet. Vezetőnk úgy érezte, hogy a tengeri rezervátumot szorosan körülvevő horgászhelyek nem adnak esélyt a halak virágzására.
A búvárkodás elég kellemes volt, átlagosnak tekintve, és a búvárközpontban egy gyors fordulat után ebéd előtt ismét a vízbe merültünk.
Denia mindössze hét mérföldnyire volt északabbra. Nem vitt el minket ez a nagy kikötőváros, ahonnan kompok indulnak a Baleár-szigetekre, hanem a 10 percnyi autóútra lévő Les Rotes-i kempinghelyünk lenyűgözött minket.
Ahol az út véget ér, egy pompás öböl kezdődik, mi pedig leparkoltunk a tengerparton, és felkészítettük fényképezőgépeinket egy reggeli merülésre a Marday's búvárközponttal Denia kikötőjében.
A Marday's volt az egyetlen búvárhajó az utunk során, amely harapnivalókat és édességeket biztosított a merülések között, és az egyetlen, amely megkérdezte, hogy szeretnénk-e saját merülést végrehajtani a csoporttól távol.
A kapitány egy fix bójasorba kötött, mi pedig 17 méteren a tengerfenékhez értünk. Miközben a vis vissza az oldalunkon volt, úgy helyezkedtem el, hogy lefotózzam Anát egy pár kőhallal, egy házméretű sziklatömbből kiívelő túlnyúlás mellett.
De csak feketét láttam a keresőben – a lencsevédő sapkát a fényképezőgépen hagytam. Dühösen nézett rám, ahogy magam felé fordítottam a kupolanyílást. Megmutattam Anának, aki buborékokat nevetett rajtam, miközben folytattuk a merülést.
Nagy sziklák, sziklaképződmények és átúszások találhatók ezen a hullámzó homokkal körülvett merülőhelyen, amely fokozza a felülről leáramló fényt.
Repedésekből, barlangokból és alagutakból álló labirintuson uszonyosodtunk át, de mint Javeánál és a halaktól távol, alig vettek körül minket halak.
Mindazonáltal jól szórakoztunk, és alig vártuk a második, lencsesapka nélküli merülést. Ez egy olyan területen történt, ahol gyakran hemzsegnek a naphalak, és egyet megpillantottunk a csónakból közvetlenül azelőtt, hogy az elhagyta volna a felszínt a kikötő felé vezető úton.
A domborzat ezen a területen látványos a szikláival, öbleivel és barlangjaival, és élveztük a sznorkelezést is itt minden este egy lakókocsi vacsora előtt, vagy kora reggel reggeli előtt.
Egy extra éjszakát töltöttünk Les Rotes-ban, és képtelenek voltunk elszakadni az úszó- és kempinghely ezen gyöngyszemétől.
Aztán visszatért az Alcossebre felé vezető úton, hogy elmerüljön a Med egyik legjobban őrzött titkában, a Columbretes-szigeteken.
Két kísérletre volt szükség a szigetek eléréséhez, két órás búvárhajóútra a szárazföldtől. Az első próbálkozásnál a szél közvetlenül azelőtt feltámadt, hogy elértük volna a fő szigetet, és vissza kellett fordulnunk.
Másnap ismét megraktuk a Barracuda búvárközpont csónakját felszereléssel és az aznapi élelmiszerrel, és kényelmes helyet kerestünk a fedélzeten. Útközben végeztünk egy kis papírmunkát, mert az 1988 óta vadrezervátummá nyilvánított tengeri park a víz felett és alatt szigorúan védett.
A szigetek egy óra múlva jelentek meg: négy különböző méretű szigetecske, a legnagyobb otthont egy 19. századi világítótoronynak, parkőröknek és biológusoknak.
Kétszer kellett merülnünk egy „fotós-szimpatikus” búvárvezetővel és egy 10 fős fizető búvárcsoporttal. Tíz valószínűleg öt túl sok minden vezetett csoporthoz, de az általános búvárképesség jó.
amikor utoljára belemerültem Valószínűleg legutóbbi Vörös-tengeri látogatásom során voltam ilyen gazdag halfajtákban és rengetegben. Faj sügérből
a keszegtől a keszegig és a kisebb halak iskoláztatásáig minden teret megtöltöttek, a kilátást csak a hideg termoklinok szakították meg, ahogy 25 m-re lementünk.
Hatalmas falak mentén siklottunk, amelyek látszólag a semmibe merültek, és magasan felettünk nyúltak a felszín felé a térképen kívüli víztisztaságban. A hívogató szakadékok menedéket kínáltak a homárnak, és minden kanyarban tisztítóállomások működtek.
Minden ötödik ütős érdeklődőnek tűnt, egészen addig a pontig, hogy a fényképezőgépem pajzssá vált.
A kupolakikötők sok fajt vonzanak, de korábban nem tartottam hiábavalónak a csuhét. Felfedeztünk két szigetet a merüléseink között, és vágytunk még többet látni.
Olyan időkből találkoztunk katonai lövedékekkel, amikor itt folyt a fegyverteszt. Ezek a szigetek tökéletesen alkalmasak élő fedélzeti búvárkodásra – amolyan Similan-come-Brothers-szigetek, vagy akár egy mini-Galapagos is európai küszöbünkön (bár kevesebb nyílt tengeri fajjal). A merülési szabályokat szigorúan betartják, és a csoportoknak azon a kikötési vonalon kell befejezniük a merülést, ahonnan indultak.
Egy tonhalraj száguldott el a tat mellett, miközben árnyékos helyeken görnyedtünk a visszahajózáshoz.
Utoljára vettük igénybe a búvárközpont éjszakai szárító „szolgáltatását”, mielőtt elindultunk végső célunkra, L'Ametla de Marra.
Egy sárga villanás futott át alattam, ahogy az arcomat a vízbe mártottam, majd egy másik. A sirályok sorokban ültek a szerkezet nehéz műanyag pereme mentén, amelyben lebegtünk, miközben búvárvezetőnk leereszkedett a csónak lépcsőin, hogy csatlakozzanak hozzánk.
Egy kolosszális, 15 méter mély háló közepén voltunk, egyike a több közül, mindegyik az alján zárva. Következő merülésünk egy kékúszójú tonhal farmon lesz.
A kékúszójú tonhal a vadonban veszélyeztetett, ezért az ilyen búvárkodás ellentmondásosnak tekinthető. A haltenyésztés mellett és ellen szóló érvek folytatódnak, de a Tuna Tours búvár- és szabadtüdős utakat szervez, plüsshajójával naponta háromszor indul L'Ametla de Mar halászvárosából. Ideális vadkempinghelyet találtunk a városon kívül, egy gyönyörű öböl mellett, árnyas fenyőfák, amelyek örömmel enyhítik a hőséget.
búvárkodás több százzal a szörnyethal nem mindenkinek való. Folyamatosan úszkálnak a háló körül egy széles, talán 50 tonhal átmérőjű falban, minden mélységben. Izgalmas, mégis szédítő 40 perces merülés volt, és állandóan vissza kellett lépnem a falhoz, hogy tájékozódjak.
A lebegési képességek kimennek az ablakon, miközben a tömegesen utazó halak örvényt hoznak létre. Szinte azonnal elvesztettem Anát, és az én homályos fényképezés A tervek kikerültek a lőrésből, ahogy csípőből lövöldöztem a páncélozott, szinte gépies megjelenésű és mozgású lények folyamatos áramlására.
A búvárkodásról készült kép Facebook-on való közzététele hullámzást váltott ki a búvárbarátok körében, akik ellenzik ennek a fajnak a tenyésztését, bár hasonló érveket fel lehetne használni bármely állat tenyésztése és annak környezetre gyakorolt hatása mellett.
Spanyol országúti utunk lehetővé tette számunkra, hogy olyan területekre merészkedjünk be, amelyek nem fértek volna bele egy repülős utazással egy rövid nyaralásba. Visszacsúsztunk Spanyolországból Franciaországba, több mint 1000 mérfölddel a hátunk mögött.
És kijelenthetem, hogy a Mednek ez a része nagyon is él és lendületes.
DOSSZIÉ
KÖVETKEZŐ> Brittany kompok Portsmouthból Santanderbe, brittany-ferries.co.uk.
BÚVÁRKODÁS> Cabo de Palos, Cartagena, islashormigas.com. Nisos, Benidorm, nisosbenidorm.es. Javea, cabolanao.com. Denia, mardaysresort.com. Alcossebre, Columbretes-szigetek, barracudabuceo.com. La Ametela de Mar, tonhal merülés, tuna-tour.com.
MIKOR MENJEK> Nyári hónapok.
PÉNZ> euro.
EGÉSZSÉG> Sok spanyol búvárközpont érvényes orvosi okmányt kér.
ÁRAK> Komp átkelés 663 GBP két személyre, beleértve a kabint és a lakóautót. A jó előre foglalás jelentős megtakarítást jelenthet. A búvárkodás költsége körülbelül 35 euró személyenként merülésenként, két személy esetében 60 euró. Columbretes napi kirándulás 120 euró, tonhal merülés 60 euró.
LÁTOGATÓ Információ> Murcia, murciaturistica.es. Benidorm, en.visitbenidorm.es, Valencia, en.comunitatvalenciana.com/diving. Will a park4night alkalmazást ajánlja ingyenes és fizetős nemzetközi kempinghelyek kereséséhez.
