Képzeld el, hogy Messi megtanít focizni

Hajlamos vagyok az álmodozásra, és néha elképzelni, milyen lenne, ha víz alatti fényképezés világszinten elismert tevékenység volt, ugyanolyan követővel, mint a futball. Több milliárd ember ismerné a legjobb víz alatti fotósokat, és a nagy versenyek eredményhirdetését a televízió is közvetítené.

Ez a népszerűség természetesen kereskedelmi haszonnal is járna, és olyanok, mint Tony Wu és Paul Nicklen, heti 200 ezer fontot keresnének.

Sajnos ez messze van a valóságtól. Víz alatti fényképezés nagyon is egy olyan tevékenység, amelyben a legjobb „játékosok” híressége nem nyúlik túl messzire a bennfentesek kis közösségén – legalább nem kell aggódniuk a paparazzik miatt!

Most azért hozom fel ezt, mert az egyik előnye víz alatti fényképezés résszerű tevékenység az, hogy rajongóként könnyebben hozzáférhet a legjobb kutyákhoz.

Kezdő képalkotóként könnyedén jelentkezhet egy workshopra a Lionel Messivel víz alatti fényképezés színhely.

Számomra a víz alatti fotózás Aranylabdáját Alex Mustard kapja. Valójában a legjobb játékosként és edzőként is olyan, mint Lionel Messi és Pep Guardiola.

Még 2016-ban úgy döntöttem, hogy komolyan foglalkozom a víz alatti fotózással, és megfelelően jelentkeztem Dr. Mustard két workshopjára. Úgy gondoltam, hogy ez egy befektetés az oktatásomba; ami a legközelebb áll a víz alatti fotózáshoz.

Regisztráltam egy Vörös-tengeri kirándulásra, amelynek főcíme az volt, hogy óceáni fehérvégű cápákat láthatok, és egy olyan Grand Cayman-szigetre, amelyről azt hirdették, hogy szilárd alapja a fény víz alatti használatának.

Az egyiptomi utazás volt az első. Bepakoltam a búvárfelszerelésemet és a fényképezőgépemet, és felrobogtam a repülőtéren, izgalom és idegesség keverékét éreztem. Még soha nem találkoztam Alex Mustarddal, és egy kicsit féltem tőle az első találkozásunkkor.

Hamar rájöttem, hogy bár ő egy komolyan lenyűgöző fotós és tanár, egyben egy kedves srác is, aki szeret egy kicsit nevetni útközben, és nem kell megijedni. A víz alatti fotózás iránti lelkesedése ragadós, és jó volt látni, hogy 30 év fényképezés után is ő az első a vízben és az utolsó kint.

Gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a többi 15 búvár többsége törzsvendég volt. Ezek a workshopok szinte azonnal elkelnek, amint kihirdetik őket, és Alex egyértelműen búvárok hűséges követőit gyűjtötte össze, akik úgy tűnik, sok utazásukat az ő irányítása alatt teszik meg.

A törzsvendégek természetesen jól ismerik, hogyan működik az egész, ahogy egymással is, úgyhogy kezdőként először kicsit lemaradtnak érezheti magát – én biztosan.

Ez nem jelenti azt, hogy nem voltak barátságosak. Valóban, néhány sör a csoporttal az első este egy kissé kényelmetlen vitorlázáshoz vezetett a másnapi zord tengeren!

ÉRDEMES MEGJEGYZNI hogy a formális merüléssel ellentétbenedzés amit legtöbbünk ismer, Alex nem követ téged, és nem tanít a víz alatt.

A beállítás a következő: merülés előtt, Alex tájékoztat minket a fotózási lehetőségekről és a helyszínre vonatkozó technikákról. Ezután többször merülünk, és készítünk néhány képet.

Este Alex újabb előadást tart, majd egy kép-áttekintő ülést tart. A nap elején bejelentik, hogy mindenki beírhat egy-két fotót, és ilyen-olyan időpontra szüksége van rá.

Hivatalosan nincs verseny, és az elképzelés az, hogy mindannyian tanulunk a kritikákból, nemcsak a saját fotóink, hanem a csoport többi tagjának kritikájából is.

Nagyon élveztem ezt a koncepciót, és rengeteget tanultam belőle. Fantasztikusan értékes, ha a képed megjelenik a képernyőn, és hallani azonnali reakciót és visszajelzést a világ egyik legjobb vadfotósától.

Vannak, akik ilyenkor kissé félénkek, és nem adják be fényképeiket az értékelésbe. Számomra ez szégyennek tűnik, mert ez az egyik olyan dolog, amiért fizettél.

Ne aggódjon, nem feszít keresztre egyetlen képet sem – ez nagyon is arról szól, hogy a pozitívumot keressük, és megmutatjuk, milyen fejlesztéseket lehet tenni.

Szerkesztheti a felvételt, vagy sem, és az egyik legértékesebb dolog, amit szereztem, az volt, ahogy Alexet néztem a Lightroomon és a Photoshopon. Lényegében megjelenik a kép, ő reagál, majd elkezdi újra szerkeszteni – figyelje alaposan a csúszkákat, és a szerkesztési folyamata sokat javul az utazás végére.

Néhány szó a versenyszempontról. Alex mindent megtesz azért, hogy ez egy baráti eszmecsere legyen, de hát az emberi természetet nem tudod visszatartani. Feltartom a kezem, hogy úgy érezzem, a képáttekintés, legalábbis eleinte, alkalom volt arra, hogy meglássam, milyen teljesítményt nyújtottam a többi lövöldözőhöz képest.

Ennek ellenére ez nem okoz ellenséges érzést más fotósokkal szemben, csak csalódást, ha az eredmény nem az, amit reméltél.

Valójában azt tapasztaltam, hogy rengeteget tanultam a többi fotóstól az utazás során. Az, hogy a liveaboardon alapulunk, elősegíti ezt, mert mindannyian szorosan éltünk, és egymás mellett gyűltünk össze, hogy átnézzük és szerkesztjük a képeket.

FEJEZETNEK EGY FÉLE HIERARCHIA alakul, a legtapasztaltabb lövészek mentorként szolgálnak a kevésbé fejlettek számára. Ebbe a csoportba tartozott a víz alatti fotózás néhány ütős szereplője, mint például Mario Vitalini és Nick More. Mario az év feltörekvő fotósa lett az első Underwater Photographer of the Year versenyen, míg Nick immár két éve nyerte meg a BSoUP/DIVER Print versenyt.

A képfelülvizsgálatra adott beadványaik arra késztettek, hogy jobb legyek, és általában készen álltak apró tippekkel is segíteni. Ők csak ketten voltak a sok tehetséges fotós közül, és ezeknek a workshopoknak az egyik öröme, hogy találkozhat egy teljesen új, ugyanazt a szenvedélyt osztó emberek hálózatával.

Inspirálva és izgatottan jöttem el az első workshopról a következőre. Ha azonban volt egy csalódásom, az az, hogy nem láttam Alex Mustárt akcióban. Láttunk szép felvételeket az előadásokon, de ezek a „valamit korábban készítettem” esernyő alá kerültek.

Csakúgy, mint nézni Youtube Messi klipjei nem ugyanaz, mintha személyesen nézném őt, alig vártam, hogy Mustárt élőben lássam. Ez hamarosan lehetővé válik a Grand Cayman műhelyben.

Egyiptomtól eltérően most egy üdülőhelyen voltunk, és én ezt a workshopot ajánlom elsőként, aki részt vesz, mert ez inkább az alapismeretek megszerzésére irányul.

Alex Underwater Photography Masterclass című könyvében olvastam a „belső világítás” nevű technikáról, és elhatároztam, hogy hozzáadom a repertoáromhoz. Alapvetően ez azt jelenti, hogy a stroboszkópokat vissza kell irányítani a fényképezőgép felé, ami lehetővé teszi a széles látószögű témák elkülönítését a sötét háttér előtt. Feltápászkodtam az elméleten, és biztos voltam benne, hogy ki tudom találni.

Az első napon Alex medencés foglalkozást tartott, hogy megbizonyosodjon arról, hogy mindenki kamerája megfelelően van beállítva, és hogy áttekintsen néhány világítási alapismeretet. Ez egyben lehetőség volt mindannyiunk számára, akik egy adott technikát akartak gyakorolni.

Kicsit korán érkeztem, és Alex azt javasolta, hogy kezdjem el gyakorolni a belső világítást egy általa összeállított műanyag játékon. Magabiztosan úsztam a mélységig, és elkezdtem lőni, és lövöldözni, és apró beállításokat végrehajtani, és újra lőni, egy ideig frusztráló ideig, de soha nem értem el a kívánt eredményt.

Alex végül odaúszott, és nyilvánvalóan nem voltam lenyűgözve az eredményeimmel, kölcsönkérte a fényképezőgépemet, beállította a stroboszkópokat, készített egy felvételt… átnézte… még egy felvételt… aztán visszaadott nekem egy gyönyörűen megvilágított játék képét, tökéletes fekete háttér előtt. Hú, gondoltam, ez a fickó tudja a dolgát!

Technikai tudása és sebessége egy másik emlékezetes pillanatban is megmutatkozott. A házzátonyon voltunk szupermakró fotókat készíteni egy durva fejű blennyről. Alex azt javasolta, hogy kövessem őt ehhez a bizonyos személyhez, mert a korallfej szokatlan helyzete azt jelentette, hogy vagy fekete vagy kék háttérrel kitehetsz.

Miután leereszkedett, Alex gyorsan megtalálta a blenny-t, és talán két percet töltött a lövéssel. Odajött, és megmutatta az LCD-képernyőjét, amelyen két felvétel látható: az egyik kék háttérrel, a másik fekete, mindkettő gyönyörűen éles.

Megköszöntem neki, és letelepedtem, hogy megpróbáljam megismételni – ez a folyamat teljes koncentrációmat és 20 fejfájást okozó percet vett igénybe. Nem lehetett többé kétséges, hogy a férfi mindent megérdemelt

az elismeréseket.

EZEN A MÁSODIK MŰHELYEN Azon kaptam magam, hogy hiányzik Jade, a szokásos búvártársam és modellem. Bár mindenki össze van kötve, ez nagyon laza értelemben, és annyira elmerültünk az egyéni fényképezési utazásainkban, hogy senki sem volt hajlandó egy percnyi értékes kattintgatást feláldozni modellezési célokra.

És mégis, szinte minden nagylátószögű felvételnek jót tenne, ha egy személy szerepelne benne, aki felkelti az érdeklődést. Ez különösen akkor volt így, amikor zátonyos jeleneteket forgattunk, amelyeken egy búvár sziluettje lett volna a cseresznye a tetején.

Körülbelül a műhely felénél azon kaptam magam, hogy Brook Peterson, egy profi kaliforniai lövöldözős helyzet miatt siránkozom. Ő is ugyanígy érzett, és úgy döntöttünk, hogy onnantól kezdve minden merülés egy részét egymásnak pózoljuk.

Igen, ez némi holtidőt jelentett a vízben a fényképezőgépeink számára, de a kifizetődő a nagyobb mélységű és hatású fotók voltak – ez egy nagyon megéri adok-kapok, amit másoknak is ajánlok.

A második workshopon jó néhány elsős volt, és élveztem, hogy a „régi kéz” pozíciójában találtam magam.

Most már nyugodtabb, a képkritikákat sem úgy láttam, mint lehetőséget arra, hogy megpróbáljam megfeszíteni a fényképező izmait.

Az éjszakai előadások nagyon informatívak voltak, gyakran érintettek Alex könyvének tartalmához hasonló témákat, de mélyebben.

Ennek ellenére a műhelyek általában az idősebb tömeget vonzzák (azt hiszem, ez logikus, ha figyelembe vesszük a költségesek szükséges kombinációját felszerelést és elég időt élvezni), és néhányuknak volt egy vidám szokása, hogy elaludtak Alex beszélgetései közben.

Szerencsére ezt jó humorral vették; szerintem sokkal jobb, mintha a Manchester United játékosa elaludt volna Jose Mourinho csapatmegbeszélésén!

Összességében ezek a workshopok egy játékot megváltoztató élményt jelentettek, és sok olyan tudást adtak át, ami azóta is jól szolgál.

A víz alatti fotózás egyik vezető fényétől való tanulás olyan lehetőség, amelyet sok más területen nem találsz megismételve, ezért minden kezdő víz alatti fotóst arra biztatok, hogy használja ki a legtöbbet.

Alex Mustár fut fényképezés workshopok a legtöbb hónapban, minden képességszintnek megfelelő. Gyorsan megtelnek, ezért a búvároknak azt tanácsoljuk, hogy iratkozzanak fel a hírlevelére, hogy megtudják, mi várható – látogasson el az amustard.com/workshops oldalra.