Az óceánok szennyezését általában viszonylag lokális problémaként tartják számon, amely az emberi tevékenység központjaihoz közel fordul elő, de egy új tudományos tanulmány azt sugallja, hogy a legtávolabbi és legelérhetetlenebb óceánmélységekben az emberi szemétnek még rosszabb hatásai vannak.
„Rendkívüli mennyiségű” szennyezőanyagot azonosítottak a tudósok a világ két legmélyebb óceáni árkában élő endemikus kétlábúak vagy garnélarák esetében.
A Newcastle Egyetem Tengerészeti Tudományos és Technológiai Iskolájának munkatársa, Alan Jamieson által vezetett csapat a Mariana (Csendes-óceán északi része) és Kermadec (Csendes-óceán déli része) 10 km-es mélységén túli tengerfenéken talált életet tanulmányozta.
A mély árkokat korábban érintetlen környezetnek tekintették, de a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ott a szennyezettség szintje „jelentősen magasabb”, mint a sekélyebb vizekben a közeli erős iparosodási területeken. Ebből arra következtetnek, hogy a szennyező anyagok felhalmozódására utal, amely valószínűleg az összes óceánt teljes mélységében áthatja.
A csapat úgy írja le az óceán mélyét, mint „potenciális elnyelőt a tengerekbe kerülő szennyező anyagok és szemét számára”.
Különös aggodalomra adnak okot a „maradékony szerves szennyező anyagok” vagy a POP-ok – olyan vegyszerek, mint a PCB-k vagy PBDE-k, amelyeket az 1970-es években betiltottak, és amelyek nem bomlanak le a környezetben. A tengerfenék üledékeiben lerakva sokkal nagyobb koncentrációban halmozódnak fel a táplálékláncban, mint a közeli felszíni vízfajokban, de ilyen mélységben korábban nem azonosították őket.
A jelentés Perzisztens szerves szennyező anyagok bioakkumulációja a legmélyebb óceáni állatvilágban megjelent a Nature Ecology & Evolution folyóiratban, és olvasható itt
Divernet – A legnagyobb Online Erőforrás búvárok számára
21-Feb-17
