A „normál” új értelmet nyer, ha Ön svájci – ALLY McDOWELL, aki általában a mélységre, nem pedig a magasságra törekszik, csatlakozik a téli jeget 1900 méter magasan az Alpokban megtörő búvárokhoz, míg más helyi kalandorok jakuzzit építenek a hóviharban.
1900 MÉTERRE VAGYUNK fent a svájci Alpokban, 30 cm friss porra ébredtek, és a tóban az első búvárok most fedezték fel, hogy a három lyuk közül kettő olyan vastagra fagyott be, hogy nem tudnak áttörni.
Azt mondogatom magamnak, hogy több mint tucatszor merültem 100 méternél mélyebbre, és az biztos, hogy méter vastag jég alatt, csak egy kijárati lyukkal, nem lehet olyan ijesztő.
Svájci barátaim, Claude Schaffter, Stéphane Peterhans és Blaise Jeanneret ragaszkodására vagyok itt, mindannyian mélytechnikás rEvo rebreather búvárok. Találkoztam velük egy expedíción, hogy megtaláljanak egy eltűnt második világháborús tengeralattjárót Szudánban tavaly.
Számukra normális, hogy hetente egyszer-kétszer beugranak a Genfi-tóba 2-3 órás merülésekre 100 m-re.
A látótávolság ott nagyon változó lehet, centimétertől 10 méterig, és a 6°C-os téli vízhőmérséklet sem riasztja el ezeket a jól felszerelt búvárokat.
Még nem merültem le a Genfi-tóban, de a haverjaim gyönyörű sziklaképződményeket, több roncsot és rengeteg halat emlegetnek, amelyek közül kiemelkedik a novemberben és decemberben 60-80 méter mélyen talált, ívó északi sarki sziklák (Salvelinus Alpinus).
Claude és Stéphane több mint 25 éve tagja a Les Foulques Dive Clubnak Lutryban, egy Lausanne melletti városban, míg sok más tag legalább egy évtizede tagja.
Ez a szűk csoport csütörtök esténként merül a Genfi-tónál, ezt követi az étkezés, és gyakran együtt merülnek vasárnaponként is, amikor kiszállnak a hajójukból, és sajtfondü vár a fedélzeten, amikor kilépnek a vízből.
Más svájci és francia tavakban is merülnek, beleértve azt is, ahová merülni jöttem.
LAC LIOSONA Lausanne-tól egy órás autóútra fekvő kis tó az Alpok hegyvonulatának egyik völgyében található.
A klubtagok több mint 20 éve minden télen búvárkodnak ott, az utóbbi években pedig januárban vágták a jéglyukakat a hétvégenként idelátogató búvárcsoportok számára.
Este indultunk el Lausanne-ból, esőben, de ez gyorsan erős hóba fordult a felfelé vezető úton. Mindenkinek van négykerék-meghajtású járműve, így bízni kell abban, hogy bírja az időjárási viszonyokat.
Claude elmagyarázta, hogy hagyományosan a hegy lábánál étkeztek a tó egyetlen faházát birtokló család által vezetett étteremben. Két lehetőség közül választhat: főzze meg a marhahúst, a szarvasmarhát és/vagy a lovat a személyes forró kövön, vagy süsse meg a húst forró olajban (húsfondü).
Amíg a helyiekkel teli vidám étteremben a forró köves főzés újdonságát élveztem, nem tudtam nem észrevenni a kint hulló vödör hót.
Este 10.30-ig eljött az idő, hogy további tíz percet autózzunk, akár 10 cm-es hóesésben, ahol hagyjuk a járműveket, kipakoljuk a készletünket, és egy nagy teljesítményű hómacska eke járművel felmegyünk a hegyre.
A svájciak rendkívül hatékonyan kezelik a nehéz munkákat hóban, és cseppet sem zavarta őket, hogy néhány tucat hengert és mindenki búvárkészletét a hómacska elején lévő konténerbe helyezték, és 10 embert szállítottak hátul.
25 percbe telt egy meredek lejtőn, hogy elérjük a faházat, közel hóviharos körülmények között. Különféle szélsőséges időjárást tapasztaltam, amikor merülőhelyekre tartottam, beleértve a hurrikánt, amely megszakította a búvárkodásunkat Kubában, de ez az utazás a legemlékezetesebb – és a legszórakoztatóbb – kategóriában.
MOST REGGEL VAN, a nagy hó enyhült, és Claude leültet, hogy végigcsináljam a jégbúvárkodás logisztikáját és a hidegben a felszereléssel kapcsolatban felmerülő problémákat.
Jég alatti merüléskor vagy egy ikerkészletet, vagy egy hengert használjon, két független zárható szeleppel, hogy két elférjen szabályozók. Minden első szakasznak van egy második szakasza és vagy a BC vagy drysuit infláció a független felhajtóerő szabályozáshoz.
Ez lehetővé teszi a redundanciát, akár hidegvízre is besorolható szabályozók megfagyhat és szabadon folyhat, különösen, ha a levegő és a víz hőmérséklete között határozott hőmérsékletkülönbség van.
A szabad áramlás esélyének csökkentése érdekében csak akkor kezdje el kilélegezni a levegőt, ha már víz alá került.
Sok jégbúvár a fej feletti környezet miatt inkább egy kicsit negatívan szeretne merülni, ráadásul a magasságban többletsúlyra van szükség; 3 kg-mal több ólmot vittem a szokásosnál.
Nem találtam nagy problémát a hőmérséklet, amely a felszínen nulláról 2°C-ra ingadozik 15 méteren, de megszoktam, hogy mély roncsokban merüljek a Balti-tengeren, ezért fűtött mellényben készültem, vastag. termik és drysuit.
Fontos azonban, hogy tisztában legyünk a hideg víz élettani hatásaival, mert a gondolkodási folyamataink és a reakcióképességünk lelassul.
Az extrém környezetben történő búvárkodás nyugodtnak kell lennie, mert a pánik sokkal hamarabb bajba sodorhatja, mint a balzsamosabb körülmények között.
Nagy veszélyt jelent a jégbúvárkodás során, ha eltéved vagy beszorul a jég alá, ezért óvintézkedéseket kell tenni. Amikor januárban Claude és a búvárcsoport láncfűrészelte a három búvárlyukat, egy víz alatti vonalat is fektettek közöttük 50 méterrel.
A svéd technikus haverjaim ragaszkodnak ahhoz, hogy a fő lyukból pólyát viseljenek, de Svájcban csak az irányvonal van a lyukak között.
A főlyukon mindig van partfedő, ami segít a készletben, a vízbe való be- és kiszállásban, valamint a latyak kilapátolásában, mivel látogatásomkor gyakran esett a hó.
CLAUDE ÉS én tedd fel a faház földszintjén, és sétálj le 100 métert egy kis dombról a tó közepén lévő fő lyukig. Claude-nak ez a nap második merülése, az első az volt, hogy kinyitotta a második és a harmadik lyukat, amelyeket a helyi búvárklubok általában hétvégenként hozzáférhetővé tesznek. Claude végül áttörte a második lyukat, de a harmadik fagyott maradt.
Terveink szerint a faházhoz legközelebb eső tó partjára indulunk. Azt az utasítást kaptam, hogy ne érintsem meg a nagyon iszapos alját. Kihúzom a kamerarendszeremet a hóból, hidegen tartom, hogy ne legyen hőmérséklet-különbség, ami páralecsapódást okozna az objektíven vagy a porton, és pici megrendüléssel belesimulok a jeges vízbe.
Az első benyomásom az, hogy milyen tiszta a víz. A látótávolság 30 m, de a jég tetején ülő méter vastag hótakaró sötétít. Amint elkezdünk ereszkedni, felkapcsoljuk a fáklyákat, és bár a szó szoros értelmében fagyos hőmérséklet kissé megrázó, a figyelmem gyorsan átkerül arra, hogy mit fényképezzek, és hogyan rögzítsem a legjobban ezt a rideg környezetet.
A tóban nem sok élet van a 15 cm-es pisztrángokon kívül, amelyek a fenéken lógnak és keveset mozognak – kivéve, ha megpróbálod lefényképezni őket.
A Lioson-t a nyári hónapokban horgászhelynek hirdetik, a faház falain pedig 40-60 cm-es halakat tartó emberek fotók láthatók, így feltételezem, hogy vagy nyáron betelepítik a tavat, vagy a nagy halak a legmélyebbre mennek. télen, ahol a legmelegebb lenne.
Nem sokat látunk a hűvös sziklaképződményekben, és nem látok széles, festői jégfelületeket sem, mert olyan sötét van. A jégbúvárkodás legszórakoztatóbb része a búvárok ostoba bohóckodása.
Népszerű Youtube A finn búvárok által közzétett videót fejjel lefelé vették fel, a búvárok horgásznak és talicskát töltenek, miközben ülve vagy fejjel lefelé sétálnak a jégen.
Nem vagyok benne biztos, hogy az emberek többet járnak-e fejjel a videó miatt, vagy csak nézik, ahogy a buborékok leszállnak, de néhány kedvenc fotóm az utazásról fordított emberekről készült.
Nem olyan egyszerű, mint gondolnád, fejjel lefelé sétálni a jégen, és eléggé zavarba ejtőnek találom, szóval maradj fel a fejjel az idő nagy részében.
ÚJABB KIEMELT így mozognak a buborékok a jég alatt. Foltokban csoportosulnak, és lassan kavargatnak egyik vagy másik irányba, ami elég hipnotizáló lehet. Időnként megállok egy helyen, hogy megnézzem őket, de minél hosszabb szünetet tartasz, annál jobban érzed a hideget, ezért hajlamos vagyok folyamatosan kanyarogni, ahogy egyik lyukból a másikba megyünk.
Két nap alatt három merülést végzek, a merülési időim pedig 30-40 percet tesznek ki. Arra számítottam, hogy a tengerszint feletti magasság nagyobb lesz kérdés, de Claude még csak meg sem állítja a merülését...számítógép. Az általunk használt Shearwater műszaki modellek felismerik, hogy a búvár automatikusan a magasságban van.
Nem megyünk 15 méter alá, és időnk nagy részét 5 méter körül töltjük, tehát a magasság nem igazán kérdés.
Azonban azt tapasztalom, hogy a kameraházon lévő vákuumriasztó nem működik megfelelően – a Nauticam később azt mondja nekem, hogy a régebbi elektronika nem tud a magasságban kalibrálni, míg a legújabb elektronika automatikusan kalibrál.
Kicsit fáradtabbnak érzi magát, ha ilyen magasan van, de egyébként a fő szempontok a logisztikai szempontok: mindent fel kell vinni oda, be kell tartani a biztonságos eljárásokat, ellenőrizni a felszerelést és a vészhelyzeti eseményeket.
Tehát nincs drámai problémám, amiről be kell számolnom, és néhány szabadon csordogáló szabálytól eltekintve a merülés gond nélkül ment, tipikus svájci módra.
A legélvezetesebb látni, hogy mennyire normális a svájciak számára, hogy kihasználják a szélsőséges környezetet, amelyben élnek.
A Lac Lioson-i hétvégén a svájci szövetségi technológiai intézet (Swiss Federal Institute of Technology, Lausanne) 40 fős csoportja gyűlik össze éves téli jakuzzijuk miatt. Nem hajlandók felbérelni a hómacskát, hogy felcipelje felszerelését a hegyre, ehelyett többször, néhány órás utakon síelnek felfelé, minden ponyvával, medenceburkolattal, fával, szivattyúkkal, csövekkel, generátorral, sátrakkal, ágyneművel és még sok mással vontatva.
Sokan a hideg és a gyakori havazás miatt töltenek el egy kis időt a faházban, de 38 óra alatt sikerül felépíteni és felfűteni a jakuzzit 12°C-ra. Amit csinálnak, őrültségnek tűnik, de a velük folytatott beszélgetések során azzal érvelnek, hogy a búvárok őrültebbek.
Lehet, hogy nem találunk figyelemre méltó víz alatti lényeket vagy roncsokat Lac Liosonban, de egészen különleges dolog csatlakozni a svájciakhoz, akik rendkívüli elképzeléseik szerint mi a normális.
Nem sok olyan hely van a világon, ahol heves havazáskor a hegyről lefelé vonszolva elhagyhatja a merülőhelyet, és pontosan ott ér véget, ahol az autó parkol. Milyen fantasztikus?
Megjelent a DIVER 2016 júliusában
