A nagy fehér cápák minden télen elhagyják a Kalifornia partra, és a Csendes-óceán félúton át egy 320 mérföld széles területre kell menni, amelyet korábban „óceáni sivatagnak” tekintettek a tengeri élőlények szempontjából – így vándorlásuk oka rejtély.
Most egy amerikai tudományos csoport felfedte, hogy a májusi egy hónapos utazás azt mutatta, hogy a helyszín inkább oázis, mint sivatag a csúcsragadozók számára.
Lásd még: A kaliforniai nagy fehér cápák fellendültek
A Stanford Egyetem Hopkins Tengerészeti Állomásának, a Monterey Bay Akvárium Kutatóintézetnek, a Schmidt Ocean Institute (SOI) és más szervek kutatói előugró műholdcímkék segítségével 22 cápát tudtak nyomon követni egy hónapig tartó vándorlásuk során, amelyet a „ White Shark Café”.
Később a címkék felét le tudták szerezni, hogy adatokat szerezzenek az utazásukról.
A helyszínre vezető úton a cápák 900 méter mélyre merültek, és melegvízi örvényekkel jutottak messzire a vízoszlopon, feltehetően zsákmányt üldözve.
A White Shark Café telephelyén a SOI kutatóhajójának fedélzetén Falkor, a csapat visszhangszondákat, ROV-kat, vitorlás drónokat, drónokat és egyéb módszereket használt az óceáni állapotok és a mélyvízben jelenlévő tengeri élőlények tanulmányozására.
„A mélytengeri halak és tintahalak nagy változatosságát találtuk (több mint 100 faj), amelyek a ROV-val és a DNS-szekvenálással végzett megfigyelésekkel kombinálva életképes trofikus útvonalat mutatnak a nagy nyíltvízi élőlények, például cápák és tonhalak támogatására” Barbara Block kutató jelentette.
A kutatók olyan mély fitoplanktonrétegeket találtak, amelyek korábban nem voltak láthatók a műholdfelvételeken. Az algák és az általuk vonzott nagyobb tengeri élőlények azt mutatták, hogy a terület biológiailag termékenyebb a feltételezettnél.
Úgy tűnik, hogy az eredmények összefüggenek egy külön, hosszú távú tanulmánysal, amelyet idén júniusban tettek közzé a felnőtt nőstény nagy fehérek viselkedéséről a Golf-áramlatban és az Atlanti-óceán északi részén.
A Washingtoni Egyetem és a Woods Hole Oceanográfiai Intézet által végzett vizsgálat azt sugallta, hogy a cápák lassan forgó, melegvizű örvényekben lógnak.
A kutatás azt mutatta, hogy – amint azt korábban a cserfes teknősöknél is megállapították – az északi féltekén élő nagy fehérek az anticiklonális vagy az óramutató járásával megegyező irányban forgó óceáni örvényeket részesítik előnyben. Ezek nagy mennyiségű vizet csapdába ejtenek az óceán felszínén, és általában melegek és tisztaak, de kevés tápanyagot tartalmaznak.
A másik irányba forgó hidegvízi örvények tápanyagban gazdag vizet hoznak fel az óceán mélyéről, de úgy tűnik, hogy a cápák a melegebb örvénylőket részesítik előnyben, mert a hideg mélységben vadászni eltöltött idő után a merülések között ott tudnak talpra állni.
Mindkét tanulmány megerősíti azt a meggyőződést, hogy a műholdak számára láthatatlan középvízi „szürkületi zóna” sokkal több életet tartalmaz, mint azt korábban hitték, és sokkal többet, mint a felszínen. Az atlanti tanulmány a Nature Scientific Reports-ban jelent meg.
