Új, jelentős korallfehérítő esemény történt Ausztrália Nagy-korallzátonyán – az 1998-as globális esemény óta a hatodik, az elmúlt hat évben pedig a negyedik. A víz alatti kánikula pedig éppen akkor érinti a zátonyot, amikor Queenslandben nemzetközi szakértőket várnak, hogy újraértékeljék a világörökségi helyszín státuszát.
Az UNESCO/IUCN megfigyelő misszió látogatását tavalyra tűzték ki, amikor a GBR kis híján elkerülte, hogy felkerüljön a Veszélyben lévő Világörökség listájára. Akkoriban Ausztráliát figyelmeztették, hogy „minden lehetséges szinten felgyorsított fellépésre van szükség az éghajlatváltozás okozta fenyegetés kezelésére a Párizsi Megállapodás értelmében”.
Széles körben elterjedt fehéredési károsodások mostanra a GBR-ben fordulnak elő, több mint kétévente. „A korallok kifehéredése közvetlenül a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedése által okozott éghajlatváltozásnak tulajdonítható” – mondja Richard Leck, a WWF-Australia természetvédelmi szervezet óceánokért felelős vezetője. „Ausztrália belföldi és exportált kibocsátásának gyors csökkentése ebben az évtizedben a fő megoldás, amely ellenőrzésünk alatt áll.”
A számítások szerint Ausztrália belföldi kibocsátását 1.5 milliárd tonnára kell korlátozni, hogy az óceánok hőmérsékletének emelkedését 4 °C alatt tartsák. A WWF-Australia megbízásából a Climate Resource tudósai által készített új független elemzés szerint azonban a nettó nulla elérésére kitűzött ország kitűzött időpontjára ez a kibocsátás 9.6 milliárd tonna lesz.
„Több mint duplájára fogjuk robbantani a kibocsátási költségvetésünket” – mondja Leck.
„Arra számítunk, hogy az IUCN és az UNESCO szakértői lehetőséget kapnak arra, hogy első kézből szemtanúi legyenek, mit tesz a víz alatti hőhullám a zátonyon. Még nem késő, hogy Ausztrália olyan változtatásokat hajtson végre, amelyek a legjobb esélyt adják a zátonynak a túlélésre, és elkerülhetik a világörökségi státuszának leminősítését.”
Színvesztés
Eközben a James Cook Egyetem ARC Kiválósági Központjának (Coral Reef Studies) kutatói arról számoltak be, hogy a zátonyhalak elvesztik élénk színeiket, ahogy a klíma sújtotta korallok elvesztik a sajátjukat.
Szerintük a halak színpompás közösségei jelentősen megfogyatkoztak az 1998-as kifehéredés óta, valószínűleg az elágazó korallok elvesztése miatt.
„A zátonyokat manapság egyre inkább a nem korall szubsztrátumok határozzák meg, különösen a gyep algák” – mondja Dr. Christopher Hemingson, a kutatás vezetője. „Ki akartuk vizsgálni, hogy ez milyen hatással volt azokra az élénk színű halakra, amelyeket az emberek kedvelnek, és amelyek vonzzák a turistákat és a látogatókat.”
A kutatók a halszínezés közösségi szintű mérését alkalmazták. „Azt találtuk, hogy ahogy a szerkezetileg összetett korallok borítása növekszik egy zátonyon, úgy növekszik a bennük és a körülöttük élő halakon jelen lévő színek sokfélesége és színskálája” – mondja Dr. Hemingson. "De ahogy a gyep algák és az elhalt koralltörmelék borítása növekszik, a színek sokfélesége általánosabbá, egységesebbé válik."
A tengerfenék szerkezete jelentősebbnek tűnt a halak színének kialakításában, mint az élő koralltakaró. „A ragadozók elől rejtőzködő helyek lehetővé tehették, hogy a zátonyhalak egyedi színezetet alakítsanak ki, mivel kevésbé támaszkodtak az álcázásra, hogy elkerüljék az elfogyasztásukat” – mondja a kutató.
„Sajnos nem valószínű, hogy azok a korallfajták, amelyek a leginkább képesek túlélni az éghajlatváltozás azonnali hatásait (masszív és sziklás korallok), nem nyújtanak menedéket. A jövőbeli zátonyok halközösségei a korábbi konfigurációk tompább változatai lehetnek, még akkor is, ha a korallborítás továbbra is magas marad.”
Bár a színvesztés ökológiailag vagy funkcionálisan nem feltétlenül jelentős, „e színes fajok elvesztése az emberi reakciók széles skáláját válthatja ki, beleértve a gyászt is” – mondja Dr. Hemingson. Ez minden bizonnyal lehangoló kilátás a búvárok számára.
A beszámoló beolvasható Globális változásbiológia.
