Utoljára 15. december 2022 -án frissítette Divernet
MERÜLÉSI HÍREK
Nem minden cápafajnak kell tovább úsznia, hogy lélegezzen – egyesek a szájizmokat használva pumpálják a vizet kopoltyújukra, hogy oxigént vonjanak ki.
Másoknál, például a nagy fehér és szürke zátonycápáknál azonban hiányoznak ezek az izmok, ezért „kötelező kosszellőztetéssel” lélegezzenek, ami állandó mozgást igényel. Az a kérdés, hogyan tudnak pihenni, régóta rejtély.
A Francia Polinéziában cápákat megfigyelő tudósok most arra a következtetésre jutottak, hogy képesek szunyókálni, ha szükséges – a „lejtőn szörfözve”.
A felfedezést a Floridai Nemzetközi Egyetem Környezetvédelmi Intézetének kutatója, Yannis Papatamatiou tengerkutató által vezetett nemzetközi csapat tette.
Az ünnepelt Fakarava-atoll merülőhelyének déli csatornájában található mintegy 500 szürke zátonycápa tanulmányozása céljából végzett búvárkodás során Papatamatiou azt találta, hogy a cápák éjszaka vadászatra használták a csatornát, de napközben ott maradtak, hogy az áramlatból felfelé irányuló áramlásban lebegjenek.
Ily módon képesek voltak ellenállni az áramlásnak, de profitálni tudtak az általa szállított oxigénből, miközben alig mozgatták a farkukat. „Napközben meglehetősen nyugodtak és nyugodtak, minimális erőfeszítéssel úsznak” – mondta. – Érdekes, mert elég erős az áramlat.
Arra is rájött, hogy a cápák egy űrsiklórendszert fejlesztettek ki, amelynek segítségével az egyik eléri a csatorna végét, mielőtt az áramlat visszajuttassa a kiindulási pontjára, miközben egy másik cápa veszi át a helyét, és megismétli a folyamatot.
Búvárkodási megfigyeléseiket akusztikus nyomkövető címkék és cápa által hordozott kamerák használatával kombinálva a tudósok összehasonlították a cápák által a csatornában szörfözés közben elhasznált energiát az onnan kiesőkkel. Azt találták, hogy a szörfözési viselkedés lehetővé tette számukra, hogy legalább 15%-át megspórolják annak az erőfeszítésnek, amelyet egyébként igénybe vettek volna.
Papatamatiou és Gil Iosilevskii, a Technion-Israel Institute of Technology munkatársai ezután többsugaras szonárt és árapály-irányadatokat használtak, hogy modellt alkossanak arról, hol jelenhetnek meg felfelé irányuló áramlások. A csatorna mentén vevőkészülékeket helyeztek el a cápák nyomon követésére, és 40 állatot jelöltek meg a tevékenységük és a mélységük rögzítésére.
Az adatok megerősítették, hogy a cápák a nap folyamán a csatorna feláramlási területein tartózkodtak, és az optimális energiamegtakarítás érdekében változtatták a mélységüket. A beérkező, erős felfelé irányuló dagályok során ott mélyebbre mentek, ahol gyengébb volt az áramlás, míg a kimenő, nagyobb turbulenciájú árapálynál a felszínhez közelebb eső simább utazást élvezték.
„Végül az energia-tengeri táj segít megmagyarázni, hogy ezek az állatok miért vannak ebben a csatornában, és ott lógnak napközben – mondta Papastamatiou. – Most megvan a válasz.
A csapat eredményei magyarázatot adhatnak arra, hogy miért gyűlik össze nagyszámú cápa, és miért marad a világ bizonyos más részein – a Journal of Animal Ecology című folyóiratban közölték.
