Óceánjaink fenekén lapulnak – mondja FRASER STURT, a Southamptoni Egyetem munkatársa.
Az óceánok és tengerek fenekén több mint 8,500 két világháborúból származó hajóroncs hever. Ezek a roncsok a becslések szerint annyit tartalmaznak, mint 6 milliárd gallon (22.7 milliárd liter) olaj<p></p> lőszer, mérgező nehéz fémek sőt vegyi fegyvereket is.
Évtizedek óta ezek a roncsok nagyrészt a szem elől és az elmén kívül hevertek. De egész idő alatt az övék a szerkezetek leépültek, menthetetlenül növeli a mérgező anyagok tengerbe történő hirtelen kibocsátásának esélyét környezet.
A világ egyes részein az éghajlatváltozás súlyosbítja ezt a kockázatot. Az óceánok hőmérsékletének emelkedése, a savasodás és a viharos emelkedés felgyorsítja ezeknek a roncsoknak a lebomlását.
Természetesen a világháborúkból származó roncsok nem az egyetlenek, amelyek a tenger fenekén találhatók, és sok más is tovább fokozza a problémát. A globális probléma megoldásának költsége kérdés becsült értéke: 340 milliárd USD (261 milliárd GBP).
Hány ilyen roncs jelent veszélyt az emberek biztonságára, a part menti közösségekre és a környezetre? Mit lehet tenni – és miért nem tettük meg korábban?
A probléma feltérképezése
A dollárban kifejezett nyers adatok és a roncsok száma a térképen joggal aggodalomra ad okot. Olyan kutatók munkája, mint pl Heersink Pál különböző adatkészleteket gyűjtöttek össze, hogy segítsenek a kihívás mértékének megjelenítésében. Ám ezek az ábrák és a pontok elhelyezkedése a térképeken szintén hamis bizonyosságérzetet kelthetnek.
Továbbra is az a helyzet, hogy a világ óceánjai és tengerei nincsenek olyan jól feltérképezve, mint szeretnénk, és körülbelül 23%-ukat részletesen leírták és feltérképezték. Még ez a részletezési szint is gyakran elmarad attól, amire szükségünk van egy roncs azonosításához, nem beszélve az esetleges kockázat meghatározásához.
Folyamatos globális erőfeszítések zajlanak az óceántér feltérképezésének javítása érdekében, a szervezet égisze alatt Tengerfenék 2030 projekt, amely 100 x 100 m-es univerzális felbontást kíván elérni. Ez azt jelenti, hogy egy „pixel” információ körülbelül két futballpályának felel meg.
Ez átalakítja az óceán fenekének megértését, de nem fedi fel mindazok a dolgok részleteit, amelyeket elrejthet azon a két futballpályán (amely jónéhány roncsot tartalmaz).
A legnagyobb problémákat okozó roncsok közül sok a sekélyebb tengerparti vizekben található, ahol a kormányzati feltérképezési kezdeményezések és az ipar által végzett munka sokkal nagyobb felbontást biztosít, de az azonosítás továbbra is kihívást jelent.
Mi a helyzet az archív iratokkal? Történelmi feljegyzések, például a birtokukban lévők Lloyd's Register Alapítvány Londonban alapvető fontosságúak a kihívás mértékének és természetének nagyobb biztonságához. Tartalmazza a hajó szerkezetének részleteit, a szállított rakományokat és az elveszés előtti utolsó ismert pozíciókat.
Ezeknek a pozícióknak a pontossága azonban változó, ami azt jelenti, hogy nem egyszerű pontosan tudni, hogy a tengerfenéken hol lehet egy roncs, és így hogyan lehet felmérni és felmérni a kockázatát. Ezt a brit tengeri régész munkája mély megkönnyebbülésre helyezi Innes McCartney és oceanográfus Mike Roberts, amelynek az Ír-tengeren végzett részletes geofizikai és archív vizsgálatai kimutatták, hogy a történelmi roncsokat gyakran helytelenül jelölték meg és rosszul helyezték el. Ez azt jelenti, hogy a pontok a térképen gyakran rossz helyen vannak, és akár 60%-uk is ismeretlen helyen ülhet a tengerfenéken.
Versenyfutás az idővel
A legnagyobb aggodalmat okozó roncsok többsége fém, illetve fém és fa szerkezetű. Az acél ezekben a roncsokban lassan lebomlik, növelve a rakomány kiömlésének és az alkatrészek tönkremenetelének esélyét. Ez azonban csak egy része a kockázatnak.
A tenger egyre forgalmasabb hellyé válik, mivel intenzívebb halászatot folytatunk, és felpörgetjük a part menti szélerőművek és egyéb energetikai létesítmények építését a nettó nulla kötelezettségvállalások teljesítése érdekében. Ezek mind hatással vannak a tengerfenékre, és fizikailag megzavarhatják vagy megváltoztathatják a roncshelyek dinamikáját.
Van növekvő globális elismertség a probléma megoldásának szükségességéről. Ez a mai napig megoldatlan maradt az összetett nemzetközi és interdiszciplináris kihívások miatt.
A roncsok nagy része olyan országok vizein hever, amelyekben van semmi köze a hajó eredeti tulajdonosához. Akkor hogyan határozzuk meg, hogy ki a felelős? És ki fizeti a takarítást – különösen, ha az eredeti tulajdonos részesül a szuverén mentelmi joghézagból?
E koncepció értelmében a lobogó szerinti állam (az az ország, ahol a hajót bejegyezték) nem tehető felelőssé a nemzetközi jog szerint, és ezért jogilag nem köteles fizetni.
A felelősség ezen alapvető kérdésein túl technikai kihívások is vannak. Nehéz pontosan tudni, hogy hány roncs van aggodalomra ad okot, és hogyan lehet megtalálni őket. Hogyan értékeljük tehát az állapotukat és határozzuk meg, hogy szükség van-e beavatkozásra? És ha igen, hogyan avatkozzunk be?
E kérdések mindegyike összetett kihívás, és megoldásukhoz történészek, régészek, mérnökök, biológusok, geofizikusok, geokémikusok, vízrajzi felmérők, térinformatikai elemzők és mérnökök közreműködésére van szükség.
Ez már megtörtént, a regionális projektek kritikus előrehaladást értek el, és bemutatják, mit lehet elérni. A probléma hatalmas mértéke azonban meghaladja az eddig elvégzett munka mennyiségét.
Az új technológiák egyértelműen kritikusak, akárcsak az új attitűdök. A probléma középpontjában egy kérdés a tudás és a bizonyosság – ez az a roncs, aminek gondoljuk, jelent-e problémát, és ha igen, milyen időtávon?
Az autonóm víz alatti járművek (AUV) néven ismert tenger alatti drónok fejlődése, amelyek egy sor érzékelővel vannak felszerelve a tengerfenék mérésére és a szennyező anyagok észlelésére, segíthet bővíteni tudásunkat a roncsok helyéről, a szállított anyagokról és a romlási állapotukról. Az AUV-k viszonylag olcsó, nagy felbontású adatokat szolgáltathatnak, amelyek kevesebb károsanyag-kibocsátást eredményeznek, mint egy nagy kutatóhajóról végzett hasonló felmérési kampány.
De meg kell osztanunk ezeket az információkat, és össze kell hasonlítanunk az archívumokból származó adatokkal, hogy elősegítsük a tudás és a magasabb szintű biztonság megteremtését. A víz alatti felmérések és vizsgálatok túl gyakran silókban történnek, az egyes ügynökségek vagy vállalatok adataival, ami megakadályozza a megértés gyors és halmozott növekedését.
Az óceán fenekén lévő roncsok által jelentett környezeti és biztonsági kockázatok súlyossága, valamint az idők során bekövetkező változások nem teljesen ismertek. De ez egy olyan probléma, amelyet meg tudunk oldani.
A szilárd szabályozási és finanszírozási keret, valamint a kármentesítés technikai szabványai által vezérelt lépésekre most van szükség. Globális partnerség – kódnéven Project Tangaroa – azért hívták össze, hogy ösztönözzék ezt a keretet – de politikai akaratra és finanszírozásra van szükség ahhoz, hogy ez megvalósuljon.
Célzott archiválási és felmérési munkával, valamint az adatok és ötletek megosztásával utat mutathatunk egy olyan jövő felé, ahol a tenger nem olyan hely, ahol ma figyelmen kívül hagyjuk azokat a dolgokat, amelyek holnap fenyegetnek bennünket.
FRASER STURT a régészet professzora Southamptoni Egyetem. Ezt a cikket újra kiadták A beszélgetés Creative Commons licenc alatt. Olvassa el a eredeti cikk.
A Diverneten is: "Régóta betiltott szennyező anyagokat találtunk 8,000 méter mélyen", A mérgező náci VP-hajóroncs a jéghegy csúcsa?, "Bármerre néztünk, bizonyítékokat találtunk"
