Ünnepi szellem

A KIS REPÜLŐ BANKÁLT és felébredtem félálomból. Lent a mexikói Karib-tenger olyan kék volt, mint a brosúrák fotói, és ahogy a gép ismét megdőlt, láttam, hogy a mélykék utat engedett a törőknek a türkiz sekély és korallhomokos strandok felett, mielőtt a smaragdzsungel átvette az uralmat.
Ez Cozumel volt, egy könnycsepp alakú sziget, mintegy 30 mérföldre a hegytől a farokig a Yucatán-félsziget partjainál. A napfény visszaverődött a nedves dzsungelből, jelezve, hogy az utóbbi időben esett az eső, de ahogy megtudom, egy kis trópusi eső nem tenné tönkre a merülésemet.
A zöldellő zöld nagyon messze volt Mexikóváros terültétől, ahonnan néhány órával korábban távoztam, és már alig vártam, hogy felfedezzem.
Ahogy a repülőgép elvesztette a magasságot, a nyugati part, egy keskeny part menti sáv jelent meg, amely magában foglalja San Miguel városát, valamint az üzleteket és éttermeket, amelyek a pihentető légkört, a napot, a margaritákat és a búvárkodást élvező turistákat szolgálják ki.
Most már ki tudtam venni az egyes fákat, és úgy gondoltam, szívesen megnézem a merüléseim között. Aztán eszembe jutott, miért olyan híres ez a sziget a kiváló víz alatti láthatóságáról – mindez mészkőből van, ami elnyeli az esőt.
Cozumel a világ második legnagyobb zátonyrendszerének része, amely a Mexikói-öböltől Hondurasig tart, és érkezésem egybeesett Cozumel éves Scubafestjével, amelyen a tengeri természetvédelmi bajnokok, Jean-Michel Cousteau és Sylvia Earle osztoznak majd egy színpadon. természetvédelmi ügynökségek, búvárélettani szakértők és mások előadásaival. De először ideje volt megázni.
Scuba Du-val búvárkodtam, aki állítólag az egyik legelismertebb búvárkezelő a szigeten, és szerencsére csak reggel 9 után gyűltünk össze. A hosszú, de kényelmes londoni repülés után hálás voltam a késői kezdésért és a fényképezőgépem beállításához és teszteléséhez. Mindig jó látni, hogy a szivárgásérzékelőmon lévő kis zölden kacsintó LED nem villog pirosan!

ELhagytuk a SCUBA DU’S-t tengerparti központban egy jól felszerelt keménycsónakkal és dél felé vette az irányt. A beépített területek hamarosan a távolba húzódtak a kikötőhelyekkel együtt az itt megálló hajók számára, hogy kiverjék vendégeiket. Felhős volt az ég, de az idő javulni fog.
Fél óra elteltével közeledtünk a sziget déli csücskéhez, és amikor a gázt lekapcsolták, ólommal pakoltunk, és átfogó eligazítást hallgattunk. A Karib-térségben a búvártársak és az idegenvezetők valószínűleg PSI-ben fognak mutatni, nem pedig sávban, és az Egyesült Királyságban évek óta használt jeleket nem biztos, hogy azonnal megértik, ezért mindannyian megerősítettük a gázszint jelzésére használandó jeleket.
Mindig az első merülést egy új helyen tartom a legérdekesebbnek. Néhány hónapja nem merültem meleg vízben, így egyszerűen egy 3 mm-es rövidnadrágban lenni öröm volt, de élvezem a zátony első pillantását és a halakat, amelyek otthont adnak – hogyan fog összehasonlítani a világ többi zátonyával?
Ez az oldal, a Palancar Gardens, nagyszerűen bemutatja a Cozumel búvárkodást, kiváló tengeri élővilágával és általában enyhe áramlatokkal. Mint a nyugati part nagy része, a tengeri parkban feküdt, ahol tilos a halászat.
A parttal párhuzamosan futó hosszú mészkőgerincek a merülések közös elemét képeznék. Fent szivacsok, tengeri tollak és puha korallok borították őket, míg lent a sziklák által formált párkányok és túlnyúlások, ahol a félénk halak és a szűréssel táplálkozó állatok elbújhattak a fény elől, gazdag válogatást kínáltak a makrófotósoknak.
Perceken belül a vezető cápát jelzett, és láttunk egy nagy dajkacápát egy párkány alatt pihenni. Nem tetszett a kinézetünk, és elsápadt, mielőtt lőhettem volna, de örültem, hogy rengeteg nagy halat láttam, francia és szürke angyalpároktól egy hatalmas papagájhalig, és reméltem, hogy ez azt jelzi, hogy nem - a horgászat szabályait betartották és a zátonyok egészségesek voltak.

VISSZA A HAJÓRA Ananászról és dinnyeről beszélgettem búvártársaimmal. Visszatértünk északra, hogy megfelelő felszíni időközt biztosítsunk a következő merülés előtt. Nem okozott csalódást, nagyszámú lila kreol bordával és sárga spanyol morgással.
A párkányok alatt rengeteg homár volt, a cső- és hordószivacsok között pedig kis kék és sárga lányka röpködött. Közelebbről megvizsgálva nyílrákokat és karácsonyfaférgeket fedeztek fel.
Az Indo-Csendes-óceán és a Vörös-tenger kemény korallos tájaihoz jobban szokott búvárok számára a Karib-tenger alacsonyabb koralldiverzitású igazi kontrasztot jelent. Az élet nagy része puha és szivacsos! Ez nem mindig jó, és amikor a halászok eltávolítják a szivacsevő halakat, a szivacsok túlnőhetnek a lassan növő kemény korallokon, ezért a horgásztilos zónák olyan értékesek a zátony egészsége szempontjából.
Aznap este finom fajitasokat ettem, és részt vettem a Scubafest bemutatóján a San Miguel konferenciaközpontban. Csak azt tudom elképzelni, hogy jók voltak az előadások, mert nem tudtam követni a nagy részüket.
Szörnyű spanyol nyelvemmel sikerült csevegnem néhány helyi természetvédelmi csoporttal, amelyeknek állványaik voltak, köztük olyannal, amely arra kérte az embereket, hogy küldjenek be képeket a petefészek-sassugarakról, hogy adatbázist alkossanak egyedi egyedi jelöléseikről.
Megígértem, hogy minden képet tovább fogok adni, remélve, hogy az önzetlenségem valahogy biztosítja, hogy a héten néhány sugarat láthassak.
Másnap reggel az időjárás tovább javult, a hullámzás lecsillapodott, és a szállodám előtti mészkőszikla-medencékben tett gyors körbejárás során egy foltos murént fedeztem fel, amit jó ómennek tekintettem a következő napra.
Cozumel keleti partja megüti az óceánt, különösen akkor, ha trópusi viharok csapnak fel az Atlanti-óceán felől, és mivel nyugaton könnyebb a búvárkodás, minden ott szokott megtörténni.
Így ismét dél felé vettük az irányt, ezúttal a Devil’s Throat nevű helyszínre. Ez egy mélyebb merülés lenne, amelyet ismét Cozumel geológiai története hozott létre, és általában nem kínálnak.
Lezuhantunk a zátonyra, és 25 méter körül vezetőnk barlangbejáratot mutatott. Biztosak voltunk abban, hogy egy elég nagy barlangba nyílik, rengeteg fénnyel és tiszta kijárattal, de még mindig készen álltam, hogy fokozottan vigyázzak, amikor beleesünk, és mélyebbre megyünk.

LÁTHATJA, MIÉRT „torok” néven ismerték, mert olyan volt, mintha a zátony kinyílt volna, hogy elnyeljen minket a nagy zsigerei között. Egy-két percen belül kibújtunk egy széles, alig 40 méteres barlangból, röviden pózoltunk a fényképekhez, majd visszafelé haladtunk a töredezett sziklák zűrzavarán keresztül, amelyek mély hornyokat képeztek a színes csúcsok között, amelyek tetején csőszivacsok és tengeri tollak találhatók.
Ahogy lassan emelkedtem a vízoszlopban, lenyomtam néhány lövést, és reméltem, hogy nem rúgtam fel sok iszapot a mögöttem lévő búvároknak.
Eddig jó. A vis messze meghaladta a 30 métert, és Cozumel lenyűgözött.
Ebéd után sétáltam egyet a tengerparton, hogy lefotózzam a kisebb kikötők körül ácsorgó barna pelikánokat, és aznap este egy DAN-nál dolgozó orvos előadásában élvezhettem a veszélyes tengeri életet.
Ahogy a búvárutaknál lenni szokott, a hét is elrepült, de Cozumel talán a legjobban spórolt a múltig. Kikötöttünk egy Paso Del Cedral nevű helyen, amely a csónakból úgy tűnt, mint a többi, homokos, mészkőzátony gerincével.
Azonban ahogy uszonyosodtunk, rájöttem, hogy az első gerinc egy másik mellett van, és egy még egy kicsit mélyebb, ami egy leszállás szélét jelölte. Egy jó gázfogyasztású búvár könnyedén be tud szállni három különböző környezetbe egy merüléssel.
Észrevettem, hogy két nagy angyalhal legelészik valamin, amiről kiderült, hogy egy teljesen közömbös teknős, aki talán hasznot húzott egy lucfenyőből. Csináltam néhány felvételt, és elköltöztem, hogy beengedjek egy búvártársat, és néhány méterrel arrébb egy kis dajkálócápát pillantottam meg – nem rossz az első öt percben.
A zátony ismét tele volt élettel – angyalhalak, sárga és fekete szikla szépségek, firkált reszelőhal, snapperrajok és időnként barracuda.
Talán ez volt az egész izgalom, de én faltam a levegőt. Időnként arra gondolok, hogy fényképezőgép nélkül kellene merülnem, de nem kockáztathatok semmit. Talán egyszerűen fittebbnek kellene lennem?
Sok fesztiválon lemaradtam a Kongresszusi Központban – nem lehet mindent megtenni –, de szerettem volna hallani Cousteau-t és Earle-t. Csatlakoztam néhány sajtóbúvárhoz egy Dr. Earle szobor leleplezésének forgatásán a Sand Dollar búvárközpont közelében, amely nem olyan messze volt Jacques Cousteau-tól, Jean-Michel apjától.
Sylvia Earle 40 éve kampányol annak érdekében, hogy felhívja figyelmünket az óceánok védelmével kapcsolatos kérdésekre, figyelmeztetve a túlhalászás veszélyeire sokunk születése előtt.
Csodálatos szónok, nagy tapsot kapott, amikor a másik legenda (és Dr. Earle szerint „gazember”) Jean-Michel Cousteau díjat kapott. Inspiráló dolgok, és nagyszerű módja annak, hogy lezárjuk a hetet.

KEZELTEM felfedezni egy kicsit a dzsungelt, miután találkozott egy Sergio nevű fickóval, aki túrákat szervez a sziget belsejében. Miközben a repülésem előtt lefújtam a gázt, elindultunk a még nedves dzsungelbe, hogy felfedezzünk néhány régi maja romot és vadvilágot.
A belső tér felfedte a zátonyok geológiáját, több hosszú mészkőgerincekkel. Mindegyik egy korábbi zátonyrendszer volt, és a lombhulladék között a mészkő tele volt több ezer évvel ezelőtti fosszilis kagylókkal és korallokkal, amelyek összehozták a múltat ​​és a jelent.
Élveztem négy nagyszerű napot a búvárkodással, és még egy héttel megtettem volna, de tudom, hogy visszatérek, abban a reményben, hogy láthatom azt a pettyes sas ráját.
Azt mondták nekem, hogy a sziget megváltozott, ahogy az idegenforgalmi ágazat fejlődött, és folyamatosan jönnek azok a nagy bevásárlóközpontok, amelyek körutazást folytatnak. Szerencsére azonban nem nehéz megúszni és élvezni a vadabb Cozumelt, a víz felett és alatt egyaránt.