Az aranynál értékesebb gazdagság nemzete

KICSIT KORÁN ÉRKEZTEM Munda városában, a Salamon-szigetek nyugati tartományában. Bejelentkeztem az Agnes Gateway Hotelbe, majd a háromágyas trópusi árnyékban sétáltam egy rövid utat a kabinomtól a SIDE Dive Mundáig, a bejelentkezési épület mögött.

Bár a merülést csak másnapra foglaltam le, nagyon szerettem volna minél hamarabb víz alá kerülni, ha lehetséges.

– Azt hiszem, az egyik búvár lemondott a ma délutáni búvárkodásról. búvármester – mondta Jos Smulders ígéretesen. – Szívesen csatlakozhat hozzánk, ha ez a helyzet – ebéd után biztosan tudni fogom.

Megadtam Jos-nak a cabanaszámomat, és megkérdeztem tőle, hogy bejönne-e, és így vagy úgy jelezze. Aztán elindultam a szomszédos szálloda éttermének teraszára, hogy ebédet rendeljek, majd visszaindultam az ásatásokhoz, hogy elkészítsem a készletemet.

Egy falat finom grillezett zátonyhal és az Egyesült Királyság minőségű chips között gondosan összeállítottam a kamerákat, a villogókat és a többi szükséges kelléket, mielőtt lefeküdtem egy gyors macskasunyóra.

Néhány órával később arra ébredtem, hogy már majdnem sötét van. – Nos – motyogtam senkinek, miközben visszatértem a SIDE-hez [Salamon-szigeteki búvárexpedíciók] –, a búvárnak el kell döntenie, hogy mégis elmegy.

Jos majdnem befejezte a búvárkészletek öblítését, amikor közeledtem. – Háromszor kopogtattam az ajtódon – mondta bocsánatkérően –, de nem válaszoltál.

Azt hiszem, a 36 órás utazás jet lag végre utolért engem.

"Semmi gond!" – biztosítottam róla. – Ez a délután mindenesetre bónusz merülés lett volna. Ám a merülés elmaradása újabb várakozásokkal teli éjszakát jelentene, és kimerítő alvást jelentene, különösen a délutáni kemény összeomlás után.

És nyugtalan éjszaka volt. A 2. világháborús roncsokról és a smaragdszigetekkel szomszédos pasztellszínű zátonyokról szóló látomások, amelyek akvamarin- és indigóvizek között helyezkednek el, megtámadták a tudatalattimat. Ezernyi szunyókálás éjszakája volt, hajnalra egy nagymama ágyneműben hagytam.

ÉJSZAKAI LÁTOMOK nem voltak érdem nélkül. A Salamon-szigetek nemzete, amelyet Alvaro de Mendana spanyol navigátor 1568-ban a bibliai Salamon királyról neveztek el, és azzal a téves feltételezéssel, hogy a szigetek hatalmas gazdagságot rejtenek magukban, az aranyon és a drágaköveken túlmenően is gazdagok.

A nemzet kultúrtörténete lenyűgöző, a 74 őshonos nyelvtől a hatalomért, a politikáért, a befolyásért és az általánosan jó jujuért riválisan harcoló törzsek fejvadászatáig.

Úgy tartották, hogy a kenu első útja során az áldozat fejét kell cipelni, hogy megakadályozzák annak elcsípését (tamu garata). Ez természetesen a nyugati misszionáriusok beavatkozása előtt történt, a 20. század elején. Egykori törzsi vezetők és legyőzött ellenségek néhány koponyáját őrizték meg, amelyek nem semmisültek meg a háborúban a Roviana-lagúna szent Koponya-szigetén, hagyományos kagylópénzekkel díszített szentélyekben.

Ezután vegye figyelembe a földrajzot. A Salamon-szigetek szigetcsoport északnyugatról délkeletre húzódik mintegy 930 mérföldre, közvetlenül az Egyenlítő alatt a Korall-tenger és a Csendes-óceán délnyugati része között.

A 11,000 900 négyzetmérföld összterületével a hat nagyobb és több mint XNUMX kisebb sziget jelentős tengeralattjáró-ingatlanokat generál mélyedő falak, dinamikus szegélyek, part menti és gátzátonyok, zátonyokkal teli lagúnák és zátonygyűrűkkel körülvett atollok formájában.

És mivel a Salamon-szigetek a legbelső gyűrűbe illeszkednek a tengeri biodiverzitás bikaszeme mellett a Korall-háromszögben, gazdagság várja a búvárokat az ország víz alatti birodalmában.

Végezetül elmélkedjen a 2. világháborús történelmi roncsok elképesztő gazdagságán, amelyeket országszerte találtak. Az USA és szövetségesei között a japán birodalmi erők ellen 1942 és 1945 között vívott ádáz csaták miatt sok repülőgép, kishajó, teherhajó és hadihajó süllyedt vízbe elég sekélyen ahhoz, hogy nyílt pályás búvárfúrótornyokon felfedezhessék.

Ezért voltam Mundán, és megpróbáltam egy nappal korábban felszállni egy búvárhajóra. A Salamon-szigetekre látogató búvárnak több földrajzi lehetősége van, én pedig a kéthetes szárazföldi felfedezés mellett döntöttem:

egy hét a Nyugati tartományban, kibúvárkodva Mundából, egy másik pedig a keleti tartomány Florida-szigetein (egy másik történet témája).

A további lehetőségek közé tartozik a keleti tartomány legnagyobb szigetének, Guadalcanalnak a fővárosa, Honiara városából két élő fedélzet.

LEHAGYTAM a sima Roviana-lagúnára néző étterem fedélzetére. Korai volt még mindenkinek, beleértve a vízi taxikat is, amelyek a szigetlakók és a turisták számára az optimális közlekedést jelentik.

A nap elég magasan járt ahhoz, hogy a fedélzet alatti sekély vízbe pillanthassak, és jó előjelnek tartottam egy óriási szőnyegkökörcsinöt, amely egy bohóchal családnak ad otthont.

Reggeli és egy szórakoztató foglalkozás után, ahol kenyérdarabokat dobálnak a kövér íjászhalnak a fedélzet alatt (hihetetlen, hogy képesek követni egy jól eldobott törmelék ívét és ütközéskor találkozni vele),

A búvárboltban találkoztam Jos-szal. Mivel egy nagy csoport búvár éppen most indult, csak én, Jos és egy másik búvár leszünk Ausztráliából a következő napokban.

A SIDE több mint 40 merülőhelyet hozott létre 5-40 perces hajóút alatt, és előző este megadtam Jos-nak a lényem és a roncsok kívánságlistáját. Kezdetnek a Shark Point-ot választotta, amely egy korallzátony hegye, amely az óceánba nyúlik a kiterjedt Roviana-lagúna tenger felőli oldalán.

A merülést 30 méter magasan kezdtük egy függőleges fal mentén, amelyet különféle színű jumbo tengeri ventilátorok díszítettek, és követtük az áramlat söpörését a pontig. Szinte azonnal meglátogatott minket egy szürke zátonycápa, talán a legnagyobb, amit valaha láttam, de tipikusan karnyújtásnyira tartotta tőle, megakadályozva a jó képet a nagylátószögű készletemmel.

Ahogy közeledtünk a sarkantyú végéhez, a fal enyhén dőlni kezdett, és a tengerrajongók átadták a helyüket a színes, asztalos koralloknak, versengve a korlátozott helyért. Észrevettem, hogy egy nagy, csodálatos kökörcsin egy pár rózsaszín skunk kökörcsin halt tartalmaz, amely jobban illett a fényképezőgépem beállításához.

Ahogy merültünk a nap folyamán, egy kielégítő képgyűjteményt gyűjtöttem össze, amelyek később elfoglaltak a számítógép – feltételezve, hogy nyitva tudom tartani a szemem.

Másnap Jos azt tervezte, hogy négy merülést hajtunk végre, a SIDE merülési tartományának szélétől kezdve. „Mbigo Mbigónál szeretném kezdeni, mert jó reggelt kell kapnunk, hogy képekben rögzíthessük a napsugarakat” – magyarázta. „A zátony a lagúna külső peremén van, a kék víz szomszédságában, ezért kivételes láthatóságot kell biztosítanunk. A spur-and-groove zátonyrendszernek pedig némi drámaiságot kell biztosítania fényképezés. "

Panga-pilótánk szakszerűen navigált a sekély barna és zöld bommokon, valamint gyöngyházfehér homokpadokon álmaim szigetei között. Walt Disney nem is tervezhetett volna jobb hajókirándulást egy trópusi paradicsomban.

Reggel 8.30-ra begurultunk egy sima, tiszta óceánba. Lelovagoltam a könnyű áramlatot a zátony mély kanyonjában, megálltam, hogy elnyeljem a látványos kilátást, majd finoman lesiklottam a külső fal peremén 300 méteres vízbe.

A merülés volt minden, amit Jos ígért, tökéletes a napsugarak fotózásához a zátonyok szerkezetének kanyon hátterében. Bárcsak a strobóimmal sikerülne elérni azt a lehetetlen energiát, amely szükséges ahhoz, hogy megvilágítsa a távoli pasztell kilátást, amelyről tudtam, hogy létezik 20 méteren.

Jos azt javasolta, hogy ideje váltani makróra a napi utolsó merülésünkhöz a Secret Spot-nál. „Ez a SIDE egyik kedvenc oldala” – mondta. – Ez egy függőleges fal, amelynek erős árama az egyik vagy a másik irányba tolódik, az árapálytól függően. És a falon van a legtöbb csupasz ág az általunk merült zátonyok közül.

KÉSŐ DÉLUTÁN VOLT mire elég gázt bocsátottunk ki ahhoz, hogy megmerüljünk a Secret Spot-ban, de nehezen találtam nudikat gyenge fényben és erős áramlatban. Azonban hirtelen megörültem a makrókészletnek, amikor egy ritka, lilás-ibolya pompás kökörcsinre bukkantam egy pár nagyon rózsaszín skunk kökörcsinnel.

A páros pár tökéletesen pózolt, én pedig gratuláltam magamnak, amikor Jos a fal tetején lévő zátonykoronára mutatott. Ott 2 m mélységben sebészhalak ezrei kezdtek ívni; kis csoportokban rohamosan kifelé haladva a hatalmas iskolából, hogy mindkét nemből felszabaduló ivarsejteket fejjenek a vízbe.

hitetlenkedve ráztam a fejem; Rossz készletem volt, de egyszerűen élveztem a nyers biológia látványos bemutatását, amíg el nem jött a felszínre jutás ideje.

A következő napokban átdolgoztam a kívánságlistámat, beleértve az endemikus fehér motorháztetős kökörcsinhalat is. A zátonyos munkával egybeöntött laptoppal elérkezett az ideje, hogy lemerítsen néhány repülőgépet, amelyeket a 2. világháború alatt lőttek le. Utolsó merüléseink közé tartozott a kisméretű légi harci P-39 Airacobra vadászgép és a Douglas SBD-4 Dauntless búvárbombázó.

Csak 2011-ben fedezték fel, de keveset tudni a vadászgépről, amely Jos véleménye szerint az USAAF 68. osztagának tagja volt.

27 méteres homokos fenéken fekszik, két sziget között egy viszonylag tiszta vizű csatornában. Az élet oázisa az egyébként kopár csatornában, továbbra is fotogén marad propellerével, pilótafülkéjével, bal szárnyával és farkával. Kiváló merülés volt, és elégedetten szálltam fel a felszínre.

A Dauntless örökre megpihen mindössze 13 méteren belül Rendova kikötőjében. A japán légvédelmi tűz a Munda elleni légitámadás során kapta el 1943 júliusában, de Jim Dougherty pilótának sikerült áldozatok nélkül lezuhannia.

A csata 50. évfordulóján visszatért Mundára, és elmerült a roncsban! (lát A Csendes-óceán déli részének elveszett harcosai on Youtube).

Dougherty bátorságára és a háború mindkét oldalán lévő többi repülőre gondoltam, miközben a kikötő zavaros vizén keresztül leereszkedtem a jól megőrzött roncshoz.

Az orrnál óvatosan letelepedtem a puha fenékre, elkerülve az iszapcsóvát, és megvártam, míg Jos beúszik a keresőbe. Biztosítottam őt a panga fedélzetén, hogy a küldetésem az, hogy „rocksztárt” csináljak belőle a magazin borító felvétel.

Nevettünk a gondolaton, és megígértük, hogy továbbra is tartjuk a kapcsolatot, amikor egy újabb Disney-szerű naplemente alatt visszatérünk SIDE-hez és az Agneshez.