Angyalok számára fenntartva

GRAN CANARIA BÚVÁR

A NIGEL MARSH & HELEN ROSE bejárják a fél világot, hogy egyetlen cápafajt lássanak Gran Canarián, és eközben találjanak egy élettel teli tengeri rezervátumot. Az Egyesült Királyságból ez csak egy ugrás ehhez képest.

A tengeri rezervátumban rendszeresen hatalmas halrajokat fedeznek fel, köztük a fattyúkat.

A KANÁRI-SZIGETEK merülés-ünnep úti cél, ahová sosem gondoltam volna, hogy meglátogatom. Ausztráliában élve nem sokat tudtam ezekről a sziklás szigetekről, még akkor is, ha tinédzserként az egyik kedvenc filmemben, a One Million Years BC-ben szerepelnek.

Csak amikor búvár lettem, tudtam meg valamit a Kanári-szigetekről – főleg azt, hogy népszerűek voltak az európai búvárok körében. De mivel a bolygó túlsó oldalán helyezkedtek el, még a gondolat sem tudta eladni nekem az úti célt, hogy Raquel Welch prémes bikinijében feszít a terepen.

Néhány évvel ezelőtt megváltozott a véleményem, amikor meghallottam, hogy a szigetek a legjobb hely a közönséges angyalcápák megtekintésére. A cápák iránti nagy szenvedéllyel tudtam, hogy egy nap el kell jutnom oda, hogy találkozzam ezzel a kritikusan veszélyeztetett fajjal.

Végül tavaly szeptemberben adódott a lehetőségem, amikor egy barátom megkért minket, hogy csatlakozzunk hozzá egy különleges utazásra Spanyolországba és Marokkóba, hogy megünnepeljük 50. születésnapját. Gyorsan kialkudtam egy plusz hetet az útitervben, hogy búvárkodhassunk a Kanári-szigeteken.

TUCATOK VAN búvárkodásra alkalmas helyek ezen a közép-atlanti szigetcsoporton, és számtalan merülési művelet, de azonnal tudtam, hová akarok menni – Arinagára a Gran Canarián.

Tavaly Andy Murch-cal közösen írtam egy cápakönyvet, és Arinagát ajánlotta a legjobb helynek az angyalcápák számára. Felvette a kapcsolatot Brian Goldthorpe-pal, a Davy Jones Diving tulajdonosával, és megszerveztünk öt napos merüléseket.

Az Arinaga melletti összes búvárkodás az El Cabron tengeri rezervátumban történik, és kutatásaink azt mutatták, hogy sokkal több látnivaló van ott, mint angyalcápák.

Arra is rájöttünk, hogy a szeptember nem a legjobb időszak az angyalok számára, hiszen ők a téli hónapokban a hidegebb vizet részesítik előnyben, de mivel az utazást lefoglaltuk, nem tudtunk tervet változtatni, hogy megfeleljen a velük való merülési vágyamnak.

Végül éjszaka megérkeztünk Gran Canariára, bejelentkeztünk lakásunkba, és csak másnap reggel tudtuk megbecsülni a környezetünket. Arinaga egy kis tengerparti városka, de semmiképpen sem képeslapos úti cél, sziklás partvonalával és szürke homokos strandjaival sivatagszerű táj veszi körül.

Búvárként azonban azonnal láttuk a vonzerőt, a sziklás terep nagyon tiszta vízbe süllyedt.

Brian felvett reggeli után, kitöltöttük a papírmunkát, és végighallgattuk a búvárkodásról szóló eligazítást a tengeri rezervátumban. Elmagyarázta, hogy több tucat merülőhelyet tartalmaz, bár több is lefedhető egyetlen merüléssel. Azt is elmagyarázta, hogy ez mind parti búvárkodás, be- és kijáratokkal a sziklák felett vagy a strand felől, a helyszíntől függően.

Brian kocsijában a felszereléssel 15 perccel lefelé indultunk a rezervátum felé. A Table Top szikláin való tülekedés nem volt túl nehéz, még egy nagy kamerarendszerrel sem, és amikor a vízbe kerültünk, meglepődve tapasztaltuk, hogy a látótávolság közel 30 méter.

VÉGEZÉS A sziklás zátonyon gyorsan elbűvölték minket a helyi halfajták – a csinos mediterrán papagájhal, a cuki guineai rétihal, a színváltó atlanti leányka és a nagyon érdeklődő tanult sziklahal.

A tengeri keszegnek számos faja is volt, iskolás és magányos, köztük a zebra, a fehér, a csíkos, a nyerges, a piros sávos és a közönséges kétsávos fajták.

Briant követve a sziklás zátonyon, a sekély sziklákban a kis sziklák gyorsan utat engedtek egy sor ereszcsatornának és falnak, amely 20 méteren a szürke homokba omlott.

Ez volt az a terület, amelyet már alig vártam, mert az angyalcápák a homokban élnek. Ezek a lesben álló ragadozók idejük nagy részét a cuccok egy rétege alatt töltik, ami természetesen megnehezítheti a megtalálásukat.

A homok első ránézésre kopárnak tűnt, de hamar megpillantottuk a talpakat, lepényhalat, borotvahalat, gyíkhalat, gömbhalat és aranyos csillagszövőket. A homokon volt egy barna kerti angolna kolónia is, de gyorsan elásták magukat, mielőtt a kamerával közel kerülhettünk volna.

A homokon cirkálva, de a zátony széléhez közel maradva egy vörös porgyrajra bukkantunk, majd egy sárga rájával és végül egy kis afrikai tintahalra. Több olyan helyet is láttunk, ahol angyalcápák bujkáltak a homokban, de sajnos ez volt.

A sziklás zátony felett visszaúszva két dolog nagyon szokatlannak tűnt: a tűzférgek és az egylábúak. A tűziférgek, más néven sörteférgek általában éjszaka aktívak, és akkor is csak néha láthatók, de ezen a merülés alkalmával több mint egy tucatnyi mászkálást észleltünk a sziklákon és algákon.

Még furcsább volt az egylábúak száma, hiszen minden második zátonyhalnál volt egy vagy több ilyen vérszívó parazita. Ezt a szokatlan megfigyelést minden olyan helyen meg kellett ismételnünk, ahol merültünk.

Természetesen más gerinctelen fajokat is lehetett látni, beleértve a tisztább garnélarákokat, nyilas rákot, kökörcsinket, tengeri csillagokat, tengeri uborkákat, tengeri mezei nyúlokat, tengeri csigákat és polipokat.

A párkányok és barlangok sorát felfedezve Brian rámutatott a sötét- és szigeti sügérre, a szemüvegre, a bíborhalra, a skorpióhalra és a trombitahalra.

A merülés csúcspontja azonban a végéhez közeledett, amikor Brian megpillantott egy tigrismurénát. A tengeri rezervátumban több murénafaj is található, de ez a leglátványosabb, sárga és barna bőrmintájával és falatnyi túlméretezett fogaival.

Nem találtunk angyalcápát, de ez a búvárkodás a Table Top-nál nagyszerű bevezetés volt az El Cabron tengeri rezervátumban található 400 faj közül néhányhoz.

Ebéd után a Two Caves nevű helyszínen merültünk. A halak élete ismét lenyűgöző volt, helyenként keszeg-, kecskehal- és morgórajok borították a zátonyot, valamint rengeteg felfedezni való barlang. Az egyik barlangban egy apró európai sáska homár volt, míg a másikban egy kerek csípés

ray aludt.

Más barlangokban keszeg, sügér, nyilas rákok és papucshomár éltek. Ismét a homokon töltöttük az időt, egy megfoghatatlan angyalcápát keresve, de szerencsétlenül.

Láttunk néhány sárga csípős sugarat, de kihagytuk azt a tüskés pillangósugarat, amelyet más Davy Jones-csoportok láttak. Brian később közölte velünk, hogy mintegy 10 rájafajt látnak a tengeri rezervátumban.

LEDGEK FELTÁRÁSA, barlangokban és ereszcsatornákban polipokat, tengeri csigákat, gömbhalat és egy ritka sárga szigetcsoportot találtunk. Brian a zátonyon kereste az ott élő csikóhalat, de az angyalcápához hasonlóan elkerült minket.

Ehelyett találtunk szőrös blennik csoportokat, amelyeknek készen kellett állniuk a párzásra, mert harcoltak.

A következő három napban csodálatos merülésekben volt részünk a Luna Reef, a Hole in the Wall, a Los Roncadores, a Punta de la Sol, a Playa Risco Verde és a Punta de la Monja területén.

Barlangokat, falakat, ereszcsatornákat, tengeri fűágyakat és hatalmas kiterjedésű homokot fedeztünk fel. Rengeteg zátony és nyílt tengeri halat, rájákat és gerinctelen fajokat láttunk, de angyalcápát még mindig nem. Még egy napos kirándulást is tettünk Gran Canaria déli végébe, ahol Brian két csónakos merülést szervezett a Canary Island Adventures-szel Tauritóból.

Az első merülés a kompakt Cermona II hajóroncson lenyűgöző volt, mert tele volt halakkal.

20 méteren pihenve a roncs felszakadt, és ad otthont trombitahalnak, sügérhalnak, papagájhalnak, murénának, valamint keszeg-, morgó- és barracudarajoknak.

Merülés közben egy tengeralattjáró is zümmögött minket, tele tágra nyílt szemű turistákkal. Olyan volt, mintha valami bizarr animációs Beatles-filmben lennénk, miközben ez a sárga tengeralattjáró követ minket.

A második merülés nem volt olyan jó, egy sziklás zátony és homokos síkság felfedezése Perchelnél. Míg a látási viszonyok 20 méter körül rendben voltak, a tengeri élőlények a hiánya miatt voltak észrevehetők – egy szúró sugár, egy polip és a zátonyhalak gyér populációja.

Ez igazán megbecsült velünk El Cabron gazdag fajok sokféleségét.

AZ ANGYALCÁPÁKKAL Brian még mindig elkerül minket, utolsó reményünkként az éjszakai merülést javasolta, mert a cápák éjszaka aktívabbak, amikor táplálkoznak.

Playa del Cabron strandjáról lemerülve először a sekély sziklás zátonyot fedeztük fel. Itt találtunk párosodó foltos tengeri mezei nyulat, több tucatnyit hosszú párzási láncban. Találtunk még alvó halakat, nyilas rákot, sáskát, táncoló garnélarákot, rideg csillagot, közönséges polip, tengeri csigák, afrikai tintahal és egy nagyon nagy tüskés gömbhal.

A homok felett haladva megpillantottunk néhány szélesfogú angolnát nappali rejtekhelyükről, egy csinos kökörcsinöt és alvó csillagos takácsokat, de egy fehér foltos. polip nagyszerű lelet volt.

Ezek a narancssárga lábasfejűek a homokban élnek, és a búvárok csak éjszaka látják őket. Számtalan képet lőttünk, mint a polip lassan átkúszott a tengerfenéken.

A homokot felfedezve ide-oda hadonásztam a fáklyámmal abban a reményben, hogy meggyújtok egy angyalcápát. Aztán hirtelen észrevettem, hogy egy szem megcsillan a távolban.

A helyszínre száguldva láttam, hogy ott van valami elásva. Gyanítottam, hogy ez csak egy hal, egy kis homokot intettem el, és meglepetésemre és örömömre egy közönséges angyalcápa kikászálódott a homokból, és elúszott. De ez nem felnőtt volt, aki akár 2.5 m hosszúra is megnőhet, hanem egy 30 cm-nél rövidebb baba.

Bármilyen kicsi is volt, nagyon örültem, hogy végre láttam egyet, és egy sor fényképet készítettem, amikor ismét a homokon telepedett. Brian kutatókkal együttműködve tanulmányozta ezeket a kritikusan veszélyeztetett cápákat, és arról tájékoztatott bennünket, hogy a nőstények júniusban és júliusban szülnek, így ez a kis cápa csak néhány hónapos volt.

Csodálatos időnk volt az El Cabron tengeri rezervátum búvárkodásában. Lehet, hogy az Atlanti-óceán ezen része nem rendelkezik azzal a gazdag fajok sokféleségével, mint amilyenhez az indo-csendes-óceáni térségben hozzászoktunk, de saját fajválasztéka ugyanolyan értékes, és nagyon jól képviselteti magát.