Snap!

EZ IGAZÁBAN SOHA nem történt meg bármelyikünknek, hogy egy nap szívesen beszállunk a vízbe egy nagy krokodillal. Hogy őszinte legyek, miért kellene ez bennünk? Nagyon kevés lehetőség kínálkozik erre bárhol a világon, és a legtöbb ember azt gondolná, hogy egy búvár teljesen meggondolja magát.
És mégis, itt találtuk magunkat, amikor egy meglehetősen kicsi csónakból kicsúszunk a térdig érő iszapba, alig pár méterre egy 3 méteres amerikai krokodiltól. Megnyugtatóan a vezetőnk ennek a „meglehetősen kis csónaknak” az orrában állt felmosóval a kezében, hátha valami rosszul sül el.
– Mi történhetett rosszul? – kérdeztük egymástól, miközben felkészítettük a fényképezőgépeinket, és óvatosan e mosolygó hüllő felé csúsztunk, és egyre közelebb húzódtunk, hogy megpróbáljuk lefényképezni a krokó fogas vigyorát. Snap!
A Jardines de la Reina állítólag Fidel Castro kedvenc merülőhelye volt, és ha ott merül, láthatja, miért. Minden merüléskor a víz kristálytiszta és tökéletes karibi, azúrkék. A számos zátony mindegyike érintetlen, hatalmas szivacsokkal, gyönyörű tengeri fanyalgókkal és minden felületről színes, puha és kemény korallokkal.
A név spanyolul fordítva: Királynők kertje, és az egész terület 2002 óta egy privát tengeri park, amelybe évente korlátozott számú búvár látogathat.
A szigetcsoport egy sor szigetből, mangrove-fákkal borított kulcsokból, tengeri füvekből és zátonyokból áll, és ahhoz, hogy odaérjen, Havannából egy hajmeresztő közúti transzferen kell átesnie, amely hat-hét órát vesz igénybe, és valószínűleg ez az egyetlen hely a világon. világ, ahol lovas szekereket fog látni az autópályán.
Ezután hasonló időbe telik az élő fedélzeten, amikor átkelsz a sekély csatornán ahhoz az öbölhöz, amely az otthonod lesz a látogatásod idejére.
Az Avalonnal búvárkodtunk, és azon a hajón maradtunk, amely elvitt minket a helyszínre, Georgianába. Nagy szerencsénk volt, mert az utazás néhány részből állt profik (köztük mi is), és egy maroknyi lelkes diák.
Így merüléseink zsúfoltok lennének, és bőven elférne minden kamerafelszerelésünk a kisebb búvárhajón, amelyet napi rendszerességgel használtunk.
A Georgiana felső fedélzetét egy tágas étkező/társas résznek adták át, és remek helynek bizonyult az ülésekhez, pihenéshez, képek szerkesztéséhez és a napi búvárkodásról szóló csevegéshez, mivel a szubtrópusi nap gyorsan lebukott a horizont felé.

A SZEMÉLYZET KIVÁLÓ VOLT, minden merülés után finomságok várnak ránk, valamint egy koktél és egy meleg pizzaszelet, amikor a nap utolsó merülését követően visszatértél az anyahajóra.
Csak egy kérdés igazán kitűnt, és ez a wi-fi hiánya volt. Oké, értjük! Mit vársz a semmi közepén egy kis élőfedélzeti búvárhajón?
Azonban azt mondták nekünk, hogy lesz wi-fi, és párunknak valóban szükségünk volt rá az elkerülhetetlen munkahelyi kötelezettségek miatt, de hogy egyáltalán reménykedhessünk egy jelre, át kellett lógnunk a korláton az orránál. hajó – hajnali 4 órakor.
Elképesztő, hogy valahányszor elmentünk kipróbálni, mindig valaki más csinálta ugyanezt! A lényeg a következő: ne számíts arra, hogy az itt elérhető csodálatos képeket feltöltöd a közösségi médiára – legalábbis addig, amíg vissza nem érsz a szárazföldre.
Az első merüléskor tájékoztattak bennünket, hogy körbejárjuk a zátonyrendszert, majd visszatérésünkkor selymes cápákat találunk a csónak körül, hogy gyönyörködhessünk a hosszabb biztonsági megálló során.
A legénység egy halfejet tett egy csalidobozba, és felakasztotta a búvárcsónak hátuljára, hogy magához vonzza a környező vizekből ezeket az elegáns cápákat, amelyek talán a legszebbek.
Ahogy azonban legurultunk az oldalról, már megérkeztek a selymek, és elkerülhetetlenül feladtuk a zátonyos merülést, és 90 percet töltöttünk sekély kék vízben, fényképezve őket, ahogy egyre közelebb keringenek hozzánk. Csodálatos volt, és olyan élmény, amely önmagában megérte a megtett távolságot.
A Jardines de la Reina azonban sokkal többet kínál, mint selymeket és krokodilokat. Hatalmas Góliát-halászhajó járőrözi a zátonyokat, néha a fenéken pihen, és lehetővé teszi a búvárok számára, hogy nagyon közel kerüljenek.
A zátonyok hemzsegnek a halaktól, a barracuda pedig az árnyékban leselkedik gyanútlan zsákmányra.
Egyes merüléseknél a vezetők egy csalidobozt hoztak le a zátonyra, ami jó néhány karibi zátonycápát és a páratlan dajkálócápát vonzotta magához, valamint több fajt is.
Ez a legjobb karibi búvárkodást tette lehetővé, amivel találkoztunk, a meleg, tiszta kék víznek köszönhetően ez egy látványos hely a cápa merüléshez.

AMIKOR LEHETSÉGES, a felszíni intervallumunkon behúzunk egy homokos öbölbe, és leszállunk a hajóról, hogy felfedezzük az egyik kis szigetet. Megpróbáltuk megtalálni a leguánokat és a helyi rágcsálót, akiről korábban soha nem hallottunk, a kissé imádnivaló hutiát, amely a mangrovékban bújt meg.
A Jardines de la Reina-ban azonban még több van, mint cápák, sügér és krokodilok. A zátonyok csodálatos állapotban vannak, és többen, akik ezen az úton voltak velünk, időnként feltették a makró lencséket, hogy közelebb kerüljenek a kisebb dolgokhoz.
A szigetcsoporton található zátonyok a legjobbak közé tartoznak a Karib-térségben, így bőven van lehetőség azoknak, akik szeretik a tempót a makróval változtatni. fényképezés, a szivacsok között megbújó kis rákok és garnélarák, a lila és rózsaszín tengeri rajongókon pedig flamingónyelvű tengeri csigák.
A halfajták is bővelkednek, angolnák minden lehetséges résben laknak, és apró titkárnővérek dugják ki a fejüket a kemény korallszerkezetekből.
Van azonban egy kicsi kérdés amikor megpróbálsz képeket rögzíteni a kisebb dolgokról, és ez az, amiben folyamatosan jelen vagy -bombázták a karibi zátonycápák, a dajkacápák és alkalmanként az óriáscápák, akik mind részesei szeretnének lenni fényképgyűjteményének.
Számos zátonyi halat fog látni, minden színben, valamint élénk színű papagájhalakat, amelyek folyamatosan járőröznek a zátonyon. Azonban a búvárkodásunk alatt a makró objektíveket nem tettük fel a kamerákra.
A nagylátószögű tengeri élővilág lehetősége a cápákkal, a cápákkal és a crocsokkal túl csábító volt számunkra, és mindig is úgy éreztük, hogy ha makróra megyünk, biztosan hiányozna valami különleges.

KEDVENC MERÜLÉSI TEVÉKENYSÉGÜNK még mindig az volt, amit az első napunkon élveztünk, a sekély vízi találkozásokat a selymes cápákkal. Szerencsére a mi csoportunk is hasonló gondolkodású volt, így amikor csak tudtuk, merülésünk nagy részét 5-8 méteres magasságban lebegve vártuk, hogy ezek a látványos cápák közeledjenek.
A merülések között visszatérhetünk az anyahajóhoz, vagy egy mangrove közelében ácsoroghatunk, hátha találunk egy lebilincselő krokodilt. Az itteni kalauzok mindenkit ismernek, és van egy maroknyi, amivel örülnek, ha vízbe kerülsz. Megszokták őket a búvárokkal, és úgy tűnik, egyáltalán nem érdekli őket jelenlétünk.
Így amikor lehetőség nyílt, lehetetlen volt visszautasítani. Mindkettőnk számára ez volt az utazás fénypontja; szembekerülni egy ilyen szokatlan, történelem előtti és nagyragadozóval. Villámgyorsan újra megtennénk.
Utunk elején már volt egy éjszakai megállónk Havannában, de mivel késő este érkeztünk, és nagyon kora reggel ültünk a buszon, egyáltalán nem volt lehetőségünk a várost megtapasztalni. Így kértünk még két éjszakát, hogy az utazás végén szerepeljen.
Havanna nyüzsgő, bár kissé omladozó város, amelyet nem szabad kihagyni.
Napközben ügyeltünk arra, hogy megtegyük a várost a klasszikus, 1950-es évek puhatetős autóinak egyikével, este pedig koktélozásra, élőzenére, táncra és házias ételekre ( valakinek a nappalijában megették).
Az emberek melegek és barátságosak, és ez a város tele van történelemmel.
Változnak az idők Kubában, és lehet, hogy ez nem sokáig marad így. Tehát a bámulatos búvárkodástól eltekintve ez egy csodálatos időszak arrafelé, hogy elinduljon, mielőtt örökre átalakul.