Déli expozíció

SOSEM VOLT jobb alkalom a Vörös-tenger meglátogatására! Tudom, egyáltalán nem én vagyok az első, aki ezt mondja, és biztos vagyok benne, hogy a búvárközösség nem fogja abbahagyni az Egyesült Királyság búvárainak emlékeztetését arra, hogy egyik kedvenc úti célunk roncsai és zátonyai ugyanolyan jók, ha nem kicsit jobbak. , mint akkor, amikor az egyiptomi turizmus jelenlegi bajai elkezdődtek.

Az utazás Sharm el Sheikhbe már nem közvetlen folyamat; a cikk írásakor nem repülhet közvetlenül az Egyesült Királyság repülőteréről a Sínai-félszigetre. Sharm vesztesége haladékot kínált a Hurghada és Marsa Alam repülőterek által kiszolgált üdülőhelyeknek és üzemeltetőknek, bár a turisták száma (búvárok vagy egyéb)

alacsony marad.

Bár ez nem biztos, hogy jó a búvárkodást és a tágabb értelemben vett turisztikai ágazatot támogató üdülőhelyeknek és infrastruktúrának, köztük sok keményen dolgozó embernek, nekünk, búvároknak ez szinte biztosan jó. Több helyünk van azokon a zátonyokon, amelyeken csökkent a búvárok és a sznorkellők nyomása.

Arra vágytam, hogy magam is kiderítsem, vajon az „érintetlen” déli zátonyok olyan jók-e, mint amire emlékszem, és olyan messzire vettem az irányt az egyiptomi partokon, amennyire csak lehet egy szárazföldi búvártúrára, Marsa Nakari üdülőhelyeire és Wadi Lahami.

Elhagyva Marsa Alamot, ahol a Vörös-tenger mélykék a bal oldalon, egy ősi fosszilis zátonyok táján haladunk keresztül, amelyek most már magasak és szárazak, okkerbarna wadisokkal elválasztva, a sík területeken, ahol a rövid

és az időnként eső esők lehetővé teszik, hogy az alacsony, nyurga növényzet megtapadjon ebben a könyörtelen környezetben.

AHOL A WADIS találkozik a tengerrel, a homokos fenekű öblök nem jellemzően zöldek mangrove-fákkal; azok a bizarr sótűrő fák, amelyek nem csak a partvonalat védik, hanem menedéket nyújtanak a felszín feletti és alatti állatok összetett választékának.

Marsa Nakari egyike annak a három üdülőhelynek, amelyek évek óta a Vörös-tenger partján történő búvárkodás középpontjában állnak. A központ egy homokos öböl körül helyezkedik el, egy kis famólóval, ahonnan elérhető a RIB-k, a pálmafákkal borított felszerelési és eligazítási terület pedig közvetlenül a dagályvonal felett van.

A parttól kicsit hátrébb ül a sátorszállás, és egy magaslaton núbiai stílusú faházak sora.

A Nakari házzátonyán a búvárkodás ingyenes és lényegében korlátlan. Számos lehetőség áll rendelkezésre, amelyeket összekeverhet, hogy variálja a merüléseket, és különböző mennyiségű felfedezést és változatos profilokat biztosítson, a sekély, órás merülésektől a 25 méteres merülésekig, a tengerfenékről elérő korallcsúcsok körül, tiszta fehér színnel körülvéve. homok.

Mehet északra vagy délre a partot szegélyező zátonyon, és RIB-ek segítségével kiviheti vagy felveszi. Elképzelheti, ha az a terve, hogy a zátony legtávolabbi részére menjen, akkor szüksége lesz egy RIB-re a merülés mindkét végére, és egy késleltetett felszínjelző bójára. Ha egy kicsit kevésbé érzed magad kalandvágyónak, akkor egy egyszerű „partra/ki partra”, mint ismeretes, a megfelelő út.

Ez az egyszerű rendszer, amelyet egy egyszerű térkép és be-/kijelentkezési tábla erősít meg, ez a Nakari ajánlatának középpontjában.

TAPASZTALOTT BÚVÁROK SZÁMÁRA, ha egyszerűen elsétálunk a parttól egy korallban gazdag zátonyhoz, nem tartogat sok izgalmat, de egy újonnan kvalifikált haverpárnak, aki szeretné kipróbálni a bátorságát, abban a reményben, hogy kipróbálhat egy új fényképezőgépet, vagy egyszerűen csak rácsodálkozhat a halakra, a korallokra és mindenre. a többi, ez egy nagyon vonzó ajánlat.

Nem voltam benne biztos, hogy mit várhatok a ház zátonyától. A szegélyes zátonyok a legkönnyebben megsérülnek, mivel ki vannak szolgáltatva a szárazföldi szennyezésnek és a part menti fejlődésnek, valamint a rossz időzítésnek. uszony- rúgások tapasztalatlan sznorkellőktől és búvároktól.

Kellemesen meglepődtem azonban, és amikor elhagytuk a köteleket, amelyek a búvárokat elvezetik azon a területen, ahol a RIB-k jönnek és mennek, elhaladtunk a homokban vadászó kékfoltos ráják csoportja mellett: az ott látott korall remek állapotban volt.

Kis halak bújtak meg a korallfejek között, a fekete-fehér, félig-meddig chromistól a csíkos humbug leányokig.

Élénk sárga pillangóhal harapta el a korallokat, és egy krokodilhal a legjobb benyomást keltette egy régi szikladarabról.

Összességében nagyon jó házizátonynak értékelném – sőt, az egyik legjobb, amit láttam. Ez pedig nem kis részben a Vörös-tengeri búvárszafari filozófiájának köszönhető, amely szerint a búvárok számát alacsonyan tartják, hogy elkerüljék a zátony túlzott megterhelését. Az üdülőhely egyszerű felépítése és visszafogott fejlesztése ezt a célt tükrözi.

Aznap este beszélgettem néhány vendéggel, akik közül sokan évről évre visszatérnek ezekre az üdülőhelyekre, vagy élő fedélzeti búvárkodással szakítják meg tartózkodásukat. Élvezték a felkínált szabadságot és teret – és a tengeribetegség elkerülését.

Egy 45 perces éjszakai merülés még több bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a helyi zátonyok gazdagok voltak az életben, különösen a déli homokos padozatú csúcsok és bummék környékén.

Életem időszakában mindent lefényképeztem a tintahalaktól a nagy remeterákokig, a zátonyon ácsorogva, kökörcsintömegeket cipelve a héjukon.

A kökörcsin hasznot húz a rákok rendetlen étkezési szokásaiból, és védelmet nyújt a csípős csápok arzenálja formájában.

Később aznap este hallottam, hogy a szél várhatóan megélénkül a következő napokban, és a legjobbat fogjuk kihozni abból, hogy kimegyünk egy offshore helyszínre, Habili Nakarira, mielőtt az időjárás megfordulna.

Ez lenne az első alkalom, hogy ezen az utazáson szemtanúja legyen a látványos színeknek és az életnek a tengeri zátonyokon.

Másnap reggel hét órakor a RIB-ben voltunk, és kelet felé száguldottunk. A kapitány a kezében tartotta a telefonját, hogy kövesse a GPS-t. Figyelemre méltó munkát végzett, amikor meglovagolta a már épülő hullámhegyeket, amelyeket az észak felkorbácsol.

Áldásosan rövid út volt, és néhány percen belül nyugodt, tiszta vízben voltunk, elhaladva egy ház méretű mesterséges henger mellett, amely felborult a tengerfenéken. Szinte tökéletesen kör keresztmetszetű volt.

EZ A KÜLÖNLEGES HABILI (egy kis zátony neve, amely nem éri el a felszínt) az egyik legjobb volt, amit láttam.

Az időnként erős áramlatok hatalmas mennyiségű lila, vörös és rózsaszín puha korallt engedtek be az oldalára. Világos narancssárga anthiák ezrei lüktetettek ki és be a korallok között, ahogy a stroboszkópom tüzelt.

Átvágtunk egy sor kisebb habilit, mindegyiknek megvan a maga karaktere (majdnem korallszemélyiség), mielőtt visszatértünk a főhöz, és a habili tetején biztonsági megállóhelyre mentünk.

A RIB várt minket. Állandó kikötés nélkül ez egy olyan hely, ahol reálisan csak Nakariból lehet merülni.

A következő merülés Sha'ab Nakarihoz vezet, egy nagyobb és tipikusabb tengeri zátonyhoz, bár nem kevésbé vonzó, mint a habili. Sekélyebb profilt tartottunk, ismét elcsodálkozva a láthatóságon, tekintettel a tenger állapotára.

Befejeztem a biztonsági megállómat, és gondosan lefotóztam a zátony legfelső métereit, ügyelve arra, hogy ne mosódjak fel a zátony laposra. (Gyakran megtettem ezt, időnként egy vezető megzavarására.)

A színek odafenn lenyűgözőek lehetnek: rózsaszínek, sárgák és ibolyák, amelyeket az intenzív napfény hoz ki.

Azon az éjszakán nagyon feltámadt a szél, és másnap a házi zátonyon és a tengeri fűben gazdag öbölben merültünk el – ez az ideális hely a zöld teknősök megtalálására, amelyek felnőttként vegetáriánus életmódot folytatnak. A tengeri fűben található pigmentek zöldes árnyalatot adnak a teknősök húsának, innen ered a nevük is.

A házizátony melletti merülés a megfoghatatlan bársonyhal megkeresésére szintén érdemesnek bizonyult, és ezt követően elbeszélgettem a Red Sea Safari Diving tulajdonosával, Hossammal, aki az 1990-es években a búvárkodás egyik úttörője volt ezen a partvonalon.

Hossam érdekes karriert futott be: nem sok volt elnöki gárda, aki most környezettudatos búvárüdülőket üzemeltet.

A KÖLTÖZÉS IDŐJE még délebbre érkezett, és ahogy elértük a sivatagi utat, a táj természetesebbé vált, és kezdtem látni, milyen lehetett, amikor ez a terület néhány katonai bázist leszámítva nagyrészt üresen állt.

Amikor megérkeztünk Lahamiba, az érzés tovább folytatódott. Ez egy sokkal kisebb üdülőhely, mint Nakari, és meghittebbnek érezte magát.

Mivel csak néhány vendég volt jelen, gyorsan találtam közös érdeklődésű embereket. Magányos utazóként azt mondanám, hogy ez a jobb választás mindenkinek, aki haver nélkül érkezik.

Nem vagyok benne biztos, hogy van-e ennél délebbre központ, és megőrizte úttörő hangulatát. Míg a Vörös-tenger partvonalának nagy részét kiépítették (és talán túlfejlődött is), Lahamiban a mangrovek egészségesek és érintetlenek. Az árnyékos búvárközpontból rengeteg madárfaj, köztük halászsas is megtekinthető.

A Lahamiból való búvárkodás RIB-alapú. Reggelente két offshore merülés, majd rövidebb RIB körút a házizátonyhoz egy délutáni vagy éjszakai merüléshez a szokásos.

Első merüléseimnél a szél a házzátonyhoz, más néven Torfához korlátozott minket. A látási viszonyok meglehetősen rosszak voltak, de a zátony egyértelműen kiváló volt, és egy zöld teknőspár felvidított minket. A lényeg az volt, hogy tudtunk merülni – ott még a legrosszabb időben is lehetett búvárkodni, és jó búvárkodás még mindig lehetséges.

Élvezet volt az éjszakai búvárkodás Lahamiban. A naplemente közben felállni mindig izgalmas, mert kíváncsi, mit talál, és nem fogunk csalódni.

Percekkel azután, hogy lezuhantam a Torfára, megpillantottam a pizsamacsiga sárga-feketét, mielőtt egy másik búvár felvillantotta a fáklyáját, ami úgy tűnt, hogy vörös fényt váltott ki! Bizony, kiszúrta az összes meztelen ág királyát, egy spanyol táncosnőt!

Amint elindult, hogy hagyja, hogy mi, többiek is kóstolhassanak, fáklya sugara egy teljesen kibontott kosárcsillagra esett, szűrőt táplálva az enyhe áramlatban. Jelzett, hogy jöjjek át: „Akarok egy lövést?”

Nemet jeleztem, amikor megtörtént az elkerülhetetlen, és a fényétől megzavarva a kosárcsillag felhúzta magát és elment. Meglepően gyorsan mozgott.

A parton a búvár azt mondta, hogy mindkét lény új volt számára. Ha őszinte vagyok, kicsit irigyeltem is őt: képzeld el, amikor megtudod, hogy ez a két figyelemre méltó állat először létezett.

EGY DEKÓ SÖR MELLETT, Megkérdeztem búvártársaimat (néhány kairóból, volt, aki Olaszországból, a többi brit pedig hozzám hasonló), mi volt az, ami annyira tetszett nekik ezen a helyen? Mi hozta vissza őket folyamatosan?

Mindannyian értékelték a teret és az ajánlat egyszerűségét: sátoros szállást, búvárkodást, jó ételeket és egy helyet, ahol kikapcsolódhat és elszakadhat az egésztől.

És ahogy az egyik emlékeztetett, az egyetlen másik módja annak, hogy ezeket a helyeket élő fedélzeten merüljön el, és még akkor is a bonyolult zátonyokon belül sok hely nem érhető el nagyobb hajók számára, különösen, ha fúj a szél.

Az éjszaka folyamán a szél némileg lecsillapodott, nagy megkönnyebbülésre a rétisasok számára, akiknek sokkal könnyebb volt a halra vadászni a nyugalomban. Másnap reggel gyanakodva néztek rám, amikor kivittük a készletünket a RIB-hez.

Az út 45 percnyi zátonyos zátony lenne a Lahami South néven ismert zátonyszakasz felé.

Micsoda zátony volt ez! Korallkertekből állt, amelyekben gyakran valószínűtlenül magas és vékony szarvasszarv típusú korall nőtt fehér homokon.

A kis bomók területein gyakran szerepelt egy kökörcsin és a kísérő bohóchal, amely a buborékszerű csápok közé temetkezett.

Ahogy sekélyebbre értünk, egy V-alakú bevágáshoz értünk a zátonyban; masszív, tömbszerű korallok sorozata, egymás után pasztell árnyalatokban, hatalmas lépcsőknek látszanak, majd ismét lezuhannak, és egy hatalmas boltívet tárnak fel.

A sötétben a tollas korallok más közössége virágzott, sárga és lila színük fáklyafény nélkül rejtőzött. Fent egy repedés a zátonyon táncoló fénynyalókat csillant le a tengerfenékig.