Merülés a mélységbe: Expedíció a Clipperton Atollhoz

Emlékszem, sok évvel ezelőtt néztem egy Cousteau-epizódot a Clipperton Atollról. Az emlékezetemben megragadtak a szűz zátonyokon cirkáló kalapácsfejűek lenyűgöző csapatai.
Változtak a dolgok a szigeten? Csodálkoztam. Tekintettel a cápapopulációk tömeges csökkenésére világszerte, mi lenne ezeknek a csúcsragadozóknak a helyzete manapság egy ilyen elszigetelt, lakatlan atoll környékén? Cápavédőként kíváncsi voltam, hogy megtudjam, és megszületett az ötlet, hogy szervezzünk egy expedíciót Clippertonba.

Lásd még: A Pristine Seas elindítja az 5 éves csendes-óceáni vállalkozást

A Clipperton Atoll földrajza és története

Kevesen ismerik fel a nevet, amikor említik, és még kevesebben tudják megmondani, hol található az atoll. Az ETP (Eastern Tropical Pacific) zónában található Clipperton körülbelül 900 mérföldre délre Mexikó nyugati partjától, ugyanazon a szélességi körön, mint Costa Rica északi része.

San Jose del Cabo Baján Kalifornia Sur a kiindulási pontunk. Expedíciós típusú hajónkkal és zord tengeri viszonyokkal számolva 117 órára lesz szükségünk ahhoz, hogy elérjük ezt a csapást a radaron.
Elhelyezkedése kiérdemelhette a bolygó legelszigeteltebb atollja címet, de Clipperton története meglepő és bonyolult.

Magellán 1521-ben állította az első felfedezést, de soha nem bizonyították, hogy látta az atollt. Egy későbbi állítást 1711-ben tettek a franciák, akik a l’Ile de la Passion nevet adták neki, mert azt mondták, hogy nagypénteken fedezték fel.

A modern név John Clipperton angol magánostól származik, aki állítólag alaptáborként használta a szigetet, és talán kincset is elásott rajta.

A közelmúltban több ország vitatta az elveszett atoll tulajdonjogát, köztük Mexikó és az Egyesült Államok. 1931-ben azonban az ügyet nemzetközi választottbírósági úton rendezték, és Clippertont hivatalosan francia területté nyilvánították.

Ma annak, aki a szigetre kíván lépni, vagy be akar lépni az atoll körüli 12 tengeri mérföldes zónába, a francia kormány engedélyére van szüksége. Az ilyen engedélyeket ritkán adják meg külföldieknek, és szinte teljes mértékben tudományos küldetésekre korlátozódnak.

Búvárkörülmények és környezet a Clippertonnál

Mint minden atoll, Clipperton is egy kör alakú korallkibúvó, amelynek közepén egy lagúna fekszik. Ez édesvízből – vagy inkább pangó esővízből – áll, mivel egyetlen hágó sem köti össze a tengerrel.
A sós víz csak akkor jut be a lagúnába, ha a szélsőséges szörfözési körülmények lehetővé teszik, hogy a hullámok átlépjék a természetes gátat nagyobb viharok vagy hurrikánok idején. Nincsenek halak, és a bomló szerves anyagok 10 méterről lefelé hidrogén-szulfid réteget képeztek a vizében. Ezzel a jelenséggel a világ számos víz alatti barlangjában találkozhatunk.

A hidrogén-szulfid és a pangó víz hatása fertőzéseket, égési sérüléseket és akár átmeneti vakságot is okozhat, ezért a lagúnában nem tanácsos merülni.
Clipperton több mint 70 éve lakatlan, és a többi szárazföldtől való elszigeteltsége miatt más távoli szigetekhez, például a Galápagoshoz hasonló módon fejlődött.

Engedély megszerzése és az expedíció előkészítése

Egy évig tartó tárgyalásokba telt a francia hatóságokkal, de végre megkaptuk azt, amiről álmodoztunk – engedélyt, hogy leszálljunk Clippertonon és megmártózzuk a vizét! Összeállunk egy nagyra becsült cápatudós csoporttal, akik felügyelik és részt vesznek a polgári tudományos búvárexpedíciónkban.

Több hónapos előkészületek és tervezések után végre elérkezik az indulás napja, és öt nap vitorlázás után először megpillantjuk a szárazföldet.
Sötét felhők húzódnak Clipperton felett, de az atoll látványa megnyugtató.

Mivel nagyon kevés búvár fedezte fel az atoll zátonyait, nem létezik hivatalos merülési térkép. A domborzati és szörfös feltételek alapján különböző területeken merülünk el. A merülőhelyek elnevezése az éjszakai szórakoztató program része lesz.

Türelmetlenül nézem, mi rejtőzik az atollt körülvevő, elképesztően kék víz felszíne alatt. Ahogy leereszkedek egy meredek fal mentén, az első benyomásaim elragadóak.

A tengeri élet felfedezése Clippertonban

A víz hőmérséklete kellemesen meleg, 30°C, a víz pedig nagyon tiszta. A zátonyok is kiemelkedően egészségesek, becslések szerint az élő korallborítottság 60-80%-a – jóval meghaladja a Csendes-óceán déli szabványait.
Sokféle színű és formájú keménykorall található. Nagyon kevés puha korall látható, és a homokfoltok ritkák.

Elképesztő halrajok vonulnak fel előttünk minden méretben. Nagyon jól indulunk, és a víz alatti táj annyira gyönyörű, hogy nehezen tudom eldönteni, hova irányítsam a fényképezőgépemet.
A Citizen-Science program részeként képeket gyűjtünk a zátonyfajok összeírására, így félre kell tenni az érzelmeimet, és a feladatra kell koncentrálnom. Halazonosító fotókkal kezdem, módszeresen megcélozva a fajokat

A legtöbbször találkozom, és a kevésbé nyilvánvaló vagy sok egyénnel befejezve.
Az egyik első olyan szempont, amely meglepett, a finom foltos morénák nagy száma. Merüléseink során gyakran többeket is észlelünk ugyanazon a területen.

A Clippertonnál nem kell a sziklák alá vagy a korallhasadékokba nézni. Itt vannak a morájok, hogy gyakoroljanak. A zátony mentén úsznak, és gyakran követik a búvárokat. Magasan helyezkednek el a táplálékláncban, és bátortalannak tűnnek.

Ugyanez mondható el a bluefin trevallie-ról és a black jack-ről, amelyek mindenütt jelen vannak, köröznek a búvárok. Szép számmal iskoláznak, a méretük lenyűgöző, és úgy járőröznek a zátonyon, mintha övék volna.
Az idő repül, míg a tartalommérőm emlékeztet arra, hogy ideje elindulni a biztonsági megálló felé.

A Clipperton endemikus fajainak leleplezése

A következő merülések alkalmával csoportunk az atoll endemikus fajaira fordítja figyelmét, szándékában áll felkutatni őket, sőt, esetleg újakat is felfedezni. Akárcsak a Galápagoson, Clipperton távoli fekvése hozzájárult a világon sehol máshol nem található fajok fejlődéséhez.

Az első endemikus hal, amely felkeltette a figyelmünket, a Clipperton angyalhal. Könnyen felismerhető, nemcsak kék színéről, hanem a farka melletti fehér foltról is.
Aztán ott van a Clipperton-gregory. Ez a kis dáma 4-6 cm méretű, és nagyon jellegzetes tulajdonságokkal rendelkezik. Sárga feje, barna teste és fehér foltja a farkán megkönnyíti a felismerést. Mint sok önzetlen faj, ez is nagyon területi jellegű, különösen, ha ikráját őrzi.

Szintén endemikus a Clipperton sügér. Noha a zátonyon bővelkedik, könnyen összetéveszthető unokatestvérével, a csillagos sügérrel. Ügyelnünk kell a vöröses V-alakú jelölésre az orrán, amely mindkét szemen túlnyúlik.

A cápapopuláció kutatása Clipperton környékén

Víz alatti küldetésünk második része az atoll körüli vizekben élő cápapopuláció egészségi állapotának felmérése. Két módszert alkalmaznak: víz alatti megfigyelést és akusztikus és műholdas adókkal történő címkézést, amely lehetővé teszi a tudósok számára a cápák tartózkodási helyének, valamint a felnőtt egyedek vándorlási mintáinak megállapítását.

Azt remélik, hogy összekapcsolják Clippertont olyan jól ismert cáparezervátumokkal, mint a Kókusz, Galápagos, Malpelo és Revillagigedos Archipelago (Socorro), és végül egy védett folyosót hoznak létre a cápák számára e szigetek között.

Első feladatunk a vevők visszakeresése és cseréje. Útban, hogy visszaszerezzük az egyiket, a felfújhatónkat több száz palackorrú delfinek hatalmas hüvelye kíséri, amelyek száguldoznak velünk, és irigylésre méltó könnyedséggel szörföznek a 2 méteres hullámokon.

Szerencsénk van abban, hogy néhány delfin követi leszállásunkat a kagylóhoz. Kíváncsiak, hogy távol maradnak a művelet alatt, így nehéz a munkánkra koncentrálni.
Biztonsági megállónk során egy hatalmas bigeye jack iskola fogad minket. Ahogy a hajó felé úszok, észreveszek egy másik iskolát, amely alig merült el, és ahogy közelebb érek, felismerem őket, mint acélpompanókat.
Meglepő és kellemes vége a produktív merülésnek.

Minden merüléskor alaposan átvizsgáljuk a zátonyot és a kéket is, hogy cápákat keressünk, és minden merülésnél sok fiatal ezüstcsúcsot látunk, de ugyanabból a fajból csak néhány imágót. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy ez a terület egy silvertip óvoda.

Nagyon kevés alkalommal találunk kifejlett galápagosi cápát vagy kalapácsfejűt a távolban, de nem a cápák falait, amelyeket reméltünk találni. Ez sajnos nem meglepő, tekintve a horogsorolás elsöprő bizonyítékát, amelyet a zátonyokon mindenhol találunk, és a számos hálót és bóját, amelyek a partra kerültek.

Kihívások, amelyekkel szembe kell nézni, és véget érő elmélkedések

Clippertonban töltött időnk rövid volt. Az erős szél miatt nem tudtuk felfedezni az atoll északi oldalát, és egy optimistább forgatókönyv szerint a cápák az északi oldalt részesítik előnyben, mert az ki van téve és ott erősebbek az áramlatok. Az is lehetséges, hogy az El Niño jelenség elhúzódó hatásai miatt a cápák egyszerűen mélyebb vizekben vannak.

Ahogy Clipperton lassan eltűnik a távolban, úgy érezzük, hogy csak a felszínét kapargattuk annak, amit ez az egyedülálló ökoszisztéma kínál.

Ha az atoll távoli fekvése korlátozta a vizeit látogató vagy lakó fajok számát, Clipperton korallborítása és biomassza lenyűgöző. Kifutott az időnkből, hogy lefotózzuk és katalogizáljuk a kisebb lényeket, amelyek kétségtelenül rejtik magukban a meglepetéseiket.

A megőrzés szükségessége

Mint sok elszigetelt sziget, Clipperton is nagy nyomás alatt van. Vizeinek intenzív halászata nem marad következmények nélkül. Az atoll védelme most létfontosságúnak tűnik ahhoz, hogy az élet víz alatti oázisává váljon, amilyen korábban volt.